2019. augusztus 11-én Alberto Fernández és Cristina Fernández de Kirchner jelentős győzelmet aratott a hivatalban levő elnök, Mauricio Macri ellen az argentin előválasztások alkalmával. A teljesítményük alapján versenybe szállhatnak az országos választáson 2019. október 27-én. Miután 16 ponttal győztek, a politikai baloldalon sokan ezt Macri állítólag neoliberális politikájának erélyes elutasításaként értelmezik.
Neoliberalizmus:
Tény vagy képzelgés?
A Macri kormányzata elleni imént említett „neoliberális” vád jellemző szitokszó a latin-amerikai politikában és általában jobboldali kormányok, illetve a piacok melletti névleges elköteleződésük ellen szokták intézni azt. A közvélemény úgy tartja, hogy ezek a kormányok éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy radikális szabadpiaci intézkedéseket ültessenek a gyakorlatba, ami magába foglalja a gazdaság minden szektorának privatizálását, az állami kiadások drasztikus csökkentését és a szabályozások megnyirbálását.
Ha ezeket a kritikákat fenntartások nélkül elhinnénk, azt gondolnánk, hogy a latin-amerikai országok jó úton haladnak egy libertárius politikai rend felé minden alkalommal, amikor segítségért folyamodnak az IMF-hez. A tényleges politikai intézkedések tüzetes vizsgálata – a szenzációhajhász médianarratívák helyett – azonban azt mutatja, hogy ez az álláspont hibás. Sok esetben azt láthatjuk Latin-Amerikában – mint ahogy most is Argentínában – hogy soha nem történt a szabadpiac felé való tényleges elmozdulás. Ezek a kormányok a legjobb esetben is csupán az előző populista rezsimek költségvetési túlkapásait próbálják korrigálni.
A kormányfő összehordhat fűt-fát a szabadpiacról, de a politikai intézkedések egészen másról tanúskodnak. Szökőévente talán a helyes intézkedéseket hozza egy-egy kormány, de az intézményes fásultság és a piaci reformok megvalósításához szükséges politikai akarat hiánya mindig visszasodorja ezeket az országokat a gazdasági középszerűség útjára. Erre kiváló példa Macri Argentínája.
Macri elődje, Cristina Fernández de Kirchner (CFK) az intervencionista intézkedések hosszú listáját ültette gyakorlatba, mint a devizakereskedelem szabályozása, az árszabályozás és az állami támogatások, hogy korrigálja a „neoliberális” 1990-es évek hibáit. A mezőgazdasági termékek magas árai révén Argentína el tudott evickélni a huszonegyedik század első évtizedében. CFK politikája azonban súlyos károkat kezdett okozni az argentin gazdaságban, amint csökkenni kezdtek az árak. 2014-re Argentína bejelentette, hogy fizetésképtelenné vált, az infláció pedig két számjegyű magasságokba szökött. A 2014-es fizetésképtelenséget követő egyre növekvő elégedetlenség természetes módon előkészítette a terepet Macri 2015-ös megválasztásához.
A Macri-kormány eltúlzott szabadpiaci bizonyítványa
Úgy tekintettek Macri „non-peronistaként” jellemzett elnökségére, mint ami a Kircher-kor populista politikájának elutasítása. Macri kormánya azonban betessékelte a gazdasági instabilitás ismétlődő ciklusának egy újabb fázisát, ami az argentin gazdaság elmúlt 70 évét jellemezte. Miután éppen hogy megnyerte a választást és nem irányítja az argentin kongresszust, Macri jelentős intézményes fásultsággal találta szembe magát, amikor megpróbált bevezetni bármilyen jelentőségteljes gazdasági reformot.
Juan Carlos Hidalgo, a Cato Institute latin-amerikai politikai elemzője a következőképpen magyarázta meg a dilemmát, amivel Macri az elnöksége alatt szembe találta magát:
Nem könnyű feladat eltörölni a deviza- és árkontrollokat, visszaszorítani az állami támogatásokat, csökkenteni a kiadásokat és megzabolázni az inflációt. A kérdés a kezdettől fogva az volt, hogyan fogja Macri megközelíteni ezeket a reformokat. A fokozatosságot választotta. Gyorsan eltörölte a devizakontrollt és visszavezette Argentínát a nemzetközi kötvénypiacokra, de nem sikerült csökkentenie az állami kiadásokat. Így megmaradtak a magas adók, a magas infláció és a magas költségvetési hiány.
Ahelyett, hogy vakmerő piaci reformokat vezetett volna be, a legjártabb utat – a fokozatosságot – választotta. A sarokba szorított Macri így arra kényszerült, hogy 57 milliárd dolláros mentőcsomagot kérjen az IMF-től. Az IMF-fel való üzletelés mindig vegyes eredményeket produkál. Macrinak egyrészt sikerült csökkentenie a kiadásokat. Másrészről növelte az adókat és az infláció megfékezésének kudarcos próbálkozásaképpen még az árkontrollokat is visszahozta. Ez nem pont az, amire most szüksége van Argentína gazdaságának.
Argentínának a szabadpiacra van szüksége
Amin Argentína átesik, az egy szomorú helyzet, amit el lehetett volna kerülni, ha az ország Chiléhez hasonlóan liberalizálja a gazdaságát az 1970-es és 1980-as években. Argentína sajnos nem tanulta meg ezt a leckét, így tovább botladozik azon a kitaposott populista körforgáson, amin évtizedeken át menetelt. Bár nem egy Venezuela, az, hogy nem hajlandó elfogadni a koherens piacpárti politikát, további gazdasági visszaeséseknek szolgáltatja ki az országot és nyitva hagyja a politikai rendszere ajtaját a demagógok előtt.
Az argentinoknak minden okuk megvan arra, hogy mérgesek legyenek Macri jelenlegi kormányára. 2019 decemberére 53 százalékos inflációt jósólnak. Ismét felmerült, hogy talán fizetésképtelenséget kell bejelentenie, ami a kilencedik alkalom lenne. Argentína 7-szer vált fizetésképtelenné 1950 óta.
Argentína esetén úgy tűnik, hogy nehezen halnak ki a régi politikai szokások. Így függetlenül attól, hogy ki nyeri meg az októberi választásokat, az argentin nép csak vesztesen távozhat.