Az éghajlatváltozás és a tudományos paradigmák

A klímaváltozás valójában elkíséri a fajunk történelmét. A „klímahisztéria”, a néha abszurd méreteket öltő félelem a klímaváltozástól, a természetünk része. Mindannyian Noé gyermekei vagyunk – azoknak a leszármazottjai, akik a múltban átélték és túlélték a kataklizmákat. A klímaváltozástól való félelem épp úgy belénk van kódolva, mint a félelem a kígyóktól vagy a sötétben felvillanó szempártól a tábortűz mögött. A katasztrofális éghajlatváltozással kapcsolatos hírek mélyen gyökerező evolúciós félelmeinknél fogva, bábként rángatnak minket, ami magyarázatot ad arra, hogy miként futott be a zöld mozgalom ilyen elképesztő sikert.

Amikor azt látjuk, hogy az environmentalisták követelik a tulajdonjogaink és a szabad piacgazdaság teljes felszámolását az állam irányítása alatt, a környezeti katasztrófa meggátolása érdekében, a mexikói emberáldozatok köszönnek vissza bennük. Ugyanaz mozgatja őket, és lényegében, erkölcsi szempontból ugyanazt teszik, mint az aztékok, akik a Tauridák novemberi csúcspontjakor embertársukat áldozták, hogy megmeneküljenek. Bár évszázadok teltek, de ugyanazok az ősi ösztönök mozgatják őket: az ösztönök, amiket a katasztrofális klímaváltozás általi szelekció ültetett szinte mindannyiunkba. A primordiális félelem a kataklizmától, ami egykor özönvízbe és sötétségbe borította az egész bolygónkat.