#Klasszikus liberalizmus
#libertarianizmus
#anarcho-kapitalizmus
#osztrák közgazdaságtani iskola
logo
Murray N. Rothbard

Az Állam anatómiája

és más esszék

A minimálbér-törvények nyomorító természete

Így közvetlenül elküldheted az ebook olvasódnak is az esszét
FIGYELEM!

Ez egy fejezet Murray N. Rothbard Az Állam anatómiája című könyvéből! Ha szeretnéd a többi fejezetet is elolvasni, használd a képernyő sarkában található tartalomjegyzék gombot. A teljes könyv ingyenes letöltéséhez vagy a nyomtatott verzió megvásárlásához kattints a borítóra.

Murray N. Rothbard: Az Állam anatómiája

Semmi sem mutatja jobban a két politikai pártunk alapvető azonosságát, mint az álláspontjuk a minimálbért illetően. A Demokraták előterjesztették a törvényes minimálbér emelését óránként 3.35 dollárról, amelyre a Reagan-adminisztráció emelte állítólagosan szabadpiaci éveiben 1981-ben. A Republikánus ellenválasz egy "minimálbér alatti" bér bevezetése volt tinédzserek számára, akiket marginális munkásként a legerősebben sújt bármiféle törvényes minimum.

Ezt az álláspontot gyorsan módosították a kongresszusi Republikánusok, akik egy olyan tinédzsereknek szánt szubminimum bér mellett érveltek, amely csak 90 jelentéktelen napig volna érvényben, ami utána a magasabb, Demokrata minimumra (4,55 dollár óránként) emelkedne. Ironikus módon a baloldali Edward Kennedy szenátor mutatott rá a javaslat abszurd következményeire, amely arra venné rá a munkaadókat, hogy tinédzsereket alkalmazzanak, hogy aztán 89 nap múlva elbocsássák őket és másokat vegyenek fel a következő napon.

Végül George Bush segítette ki a Republikánusokat ebből a veremből, azzal, hogy teljesen feladta a harcot, és ellenvetés nélkül elfogadta a Demokraták tervét. Tehát úgy állunk, hogy a Demokraták nyíltan előterjesztettek egy hatalmas minimálbér-emelést, a Republikánusok pedig - egy sor logikátlan habozás után - beleegyeztek a programba.

A valóságban egyetlenegy módon értelmezhető a minimálbér-törvény: kötelező munkanélküliség. Pont. A törvény azt mondja, hogy illegális és ebből következően bűntett akárkit X dollár órabér alatt alkalmazni. Ez egész egyszerűen azt jelenti, hogy a szabad és önkéntes bérszerződések egy nagy részét mostantól betiltották, és tehát nagy mértékű munkanélküliség következik. Emlékezzünk, hogy a minimálbér-törvények nem hoznak létre munkahelyeket, hanem csupán betiltják azokat; és a betiltott munkahelyek az elkerülhetetlen következményei.

Minden keresleti görbe zuhan, és a munkaerő alkalmazására vonatkozó kereslet nem kivétel ez alól. Tehát azok a törvények, amelyek megakadályozzák a foglalkoztatást bármilyen, piacilag releváns bérszinten (egy 10 centes órabér minimálbér-törvény semmi hatással nem volna) szükségszerűen a foglalkoztatás betiltását eredményezik, tehát munkanélküliséget okoznak.

Röviden, ha a minimálbért 3,35 órabérről 4,55-re emelik, a következmény azok végleges elbocsátása, akiket e kettő bérszint között foglalkoztattak. Mivel az akármilyen munkaerőre vonatkozó keresleti görbét (ugyanúgy, mint a termelés összes többi tényezőjét) az adott munka becsült marginális termelékenysége határozza meg, ez azt jelenti, hogy azok az emberek, akiket elbocsátanak és akiket a leginkább tönkretesz ez a tiltás pont a "marginális" (legkisebb bérű) munkások lesznek, azaz itt a feketék és  a tinédzserek - épp azok, akiket a minimálbér-törvények támogatói állításuk szerint támogatni és védelmezni igyekeznek.

A minimálbér-törvények, és annak periodikus emelésének támogatói úgy válaszolnak, hogy mindez csupán félelemkeltés, és a minimálbér nem okoz és soha nem is okozott munkanélküliséget. Erre a helyes visszavágás azt mondani; oké, ha a minimálbér egy olyan csodálatos szegénységellenes intézkedés, és nincs semmiféle munkanélküliség-növelő hatása, akkor miért vagytok ilyen fukarok? Miért csupán ilyen jelentéktelen összeggel segítitek a dolgozó szegényeket? Miért álltok meg 4,55 dollár órabérnél? Miért nem 10 dollár, vagy 100, vagy 1000?

Nyilvánvaló, hogy a minimálbér-törvények támogatói nem követik végig a saját logikájukat, mivel ha ilyen magasságokba törnének, gyakorlatilag az egész munkaerő-állományt elbocsátanák. Röviden akkora munkanélküliséget teremthetsz, amekkorát csak akarsz a törvényben meghatározott minimálbér növelésével.

A közgazdászok körében megszokott udvariasnak lenni és feltételezni, hogy a közgazdaságtani tévedések pusztán érvelési hibák következményei. De vannak olyan pillanatok, amikor az illedelmesség súlyosan félrevezetővé válik, vagy, ahogyan azt Oscar Wilde egyszer írta "amikor kimondani azt, amit az ember gondol túlmutat az egyszerű kötelességen, az pozitív élménnyé válik." Mivel ha a minimálbér-emelés szószólói egyszerűen jóakaró, de tévedésben élő emberek volnának, nem állnának meg a 3 vagy 4 dolláros órabérnél, hanem valóban következetesen alkalmaznák idióta logikájukat egyenesen a sztratoszférába.

A tény az, hogy mindig elég okosak voltak ahhoz, hogy megállítsák minimálbér-követeléseiket azon a ponton, ahol az kizárólag a marginális munkásokat érinti, és ahol nem fenyeget például a fehér, felnőtt, szakszervezeti posztot betöltő férfiak elbocsátása. Amikor azt látjuk, hogy a minimálbér-törvények legelkötelezettebb bajnoka a munkaügyi szervezetek szövetsége, és hogy a minimálbér-törvények konkrét hatása az, hogy eltörli azokat az alacsony bérű munkásokat, akik a magasabb fizetésű, szakszervezeti poszttal rendelkező munkások versenytársai voltak, egyből meglátjuk a minimálbér-törvények agitátorának valódi motivációját.

Ez csupán egy a számtalan esetből, amikor a közgazdasági tévedések melletti elvakult kitartás csupán a különleges privilégiumok álarcaként szolgál, amely azokat károsítja, akiket állítólag "segíteni" próbál.

Jelen agitációnk során az infláció - amelyet állítólag megállított a Reagan-adminisztráció - szétmarta az előző, 1981-es minimálbér-emelés hatásait, így csökkentve a minimálbér valódi hatását 23 százalékkal. Részben ennek köszönhetően zuhant a munkanélküliség rátája az 1982-es 11 százalékról az 1988-as 6 százalékra. Valószínűleg felbosszantva e zuhanás által, a munkaügyi szervezetek szövetsége és csatlósaik küzdenek a helyzet kijavításáért, és a minimálbér 34 százalékos növeléséért.

A munkaügyi szervezetek közgazdászairól, és egyéb tudálékos liberálisokról egyszer-egyszer lehullik a közgazdasági tévedések maszkja, és nyíltan bevallják, hogy tetteik munkanélküliséget okoznak; majd igazolni próbálják magukat azzal, hogy sokkal "méltóságteljesebb," ha egy munkás segélyen van, minthogy alacsony bérért dolgozzon. Ez természetesen a segélyen levő emberek doktrínája is, és a "méltóság" nagyon furcsa elképzelése, amelyet a minimálbér-jóléti rendszer összefonódása hívott életre.

Sajnálatos módon ez a rendszer nem engedi meg a szabad választás kiváltságát annak a számtalan munkásnak, aki még így is inkább volna értékteremtő, mint parazita.

Oszd meg ezt a bejegyzést:
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5