Bankügy: A gazadsági válságok okairól

A szerkesztő előszava

A magyar szabadság céljából fontosnak tartom felkutatni és újjáéleszteni a szabadságelvű hagyomány régi magyar képviselőit és kiadványait. Persze a régieket fenntartásokkal kell olvasni. Ahogyan az összes tudomány, úgy mind a közgazdaságtan, mind a "szabadság tudománya" hatalmas fejlődésen esett át az 1800-as évek óta. Továbbá a magyar liberálisok aligha álltak annyira következetesen a szabadság oldalán, mint az Osztrák iskola modern, libertárius képviselői, mint Murray Rothbard vagy Hans-Hermann Hoppe. Így míg Rothbard és az Osztrákok a jegybankrendszer eltörlését, a szabad pénz- és hitelrendszert követelik, addig Trefort Ágoston és az 1800-as évek magyar liberálisai egy magyar jegybank felállítását sürgették, ahogyan az a 12 pontban is megfogalmazásra került.

A jegybank támogatását gazdaságelméleti tévedések vezérelték, és ezeket a tévedéseket Trefort Ágoston - a 1800-as évek magyar szabadságelvű mozgalmának közírója és a nagy magyar klasszikus liberális, Eötvös József sógora - Bankügye is elismétli. Itt nem célunk egytől egyig elemezni ezeket a hibákat, bár a magyar szabadság jövőjéért fontos volna visszatérni a 19. századi elődeinkhez, felkutatni és elemezni a gazdaságelméleti hibákat, amiket vétettek. Ezekből a hibákból pedig akadt bőséggel, főleg miután 1841-ben magyarul is kiadásra került és népszerűségre tett szert Friedrich List "Nemzeti államgazdaság-rendszer" című műve, amiben a hazai ipar védelme mellett érvel a vámok segítségével, és olyan követőket állított a protekcionista elmélet mellé, mint Kossuth Lajos vagy Trefort Ágoston¹

A könyv ellentmondásokkal és tévedésekkel tarkított. Az első fejezetben a teljes aranyalap mellett érvel, amikor azt írja:

Bankjegyeknek tehát aranyat s ezüstöt kell képviselni; ellenkező esetben, azaz ha a bank jegyeit aranyra vagy ezüstre fel nem válthatja, jegyei értékcsökkenést szenvedhetnek. De habár több esetben bankjegyek, a bankok érczbeni fizetésök megszüntetése után is teljes értékkel a forgásban maradtak, a bankok s papirospénz történetei nézetemet, - melynél fogva a bank alapjának ezüstnek s aranynak, a jegyeknek pedig mindig azokká válthatónak kell lenni, - elegendőleg igazolják, mert valahányszor akár társaságok jegyeket; akár pedig [az állam] papiros-pénzt bocsátott ki, melynek drága érczekkeli beváltásra nem kötelezhetett, e szabadsággal visszaélés történt. A leköteleztetés tehát: bankjegyeket mindig pengő pénzzé váltani az egyetlen mód a bankjegyek keletén túli kibocsátásának akadályozására.

Erre minden szabadságszerető csak hevesen bólogathat. A második fejezetben azonban, az előbbi sorokkal homlokegyenest ellenkezve, az infláció pozitív hatása mellett érvel. Azt írja:

Tegyük fel, hogy egy hon pénzének mennyisége mind arany s ezüst 10 milliot tesz - mi productiojához s kereskedéséhez képest épen elegendő.² Jegybank jövén létre két millionyi alappal, ez öszveg a keringésből kivontatik, de külön utakon nem sokára a bank által jegyekben kiadatik, s a keringés eszközeinek mennyisége ugyan az lesz mint előbb vala. De a bank további kölcsönzések s váltók leszámítolása által, még 2 milliót bankjegyekben bocsátván ki, a keringés eszközeinek mennyisége 12 m. leend, minek következménye pénzbőség, s az árnak felemelkedése, mert több pénz levén több vevő jövend a vásárra, vagy a mi egyre megy, a vevők egy ötöddel nagyobb vevésmódokkal ellátva többet veendenek. Az árnak e növekedése valamint a honi ugy a külföldi czikkekre is hatand, s bevitelöket nevelendi, s ezt nem fedezhetni a kivitel megfelelő növekedésével, mert a kivitelnek csökkenni kell, az ár növekedésének következtében. A külföldi tehát a keringésben levő arannyal s ezüsttel mind addig fizettetni fog, míg azon két millió, mellyel a keringés eszközeinek mennyisége szaporíttatott, a külfödre ki nem menend. De a banknak e működése, s a drága érczek e kivitele ha csak tovább annyira nem terjed, hogy netalán kitörendő politicai vagy kereskedési crisis esetére, a bankjegyek beválthatását lehetetlenné tenné, a honnak lényeges hasznot hajt, mert 2 m. terméketlen tőkét termékennyé teszen. Azonban e haszon csak pillanatnyi, ha e két millióért behozott tárgyak csak terméketlenül felemésztetnek, mint fényűzési vagy colonialis czikkek, állandó ellenben, ha iparunk kifejlődésére, s a munka mennyiségének szaporítására szolgálandó tárgyakat behozunk.

Az ember csak a fejét fogja a fenti sorokat olvasva. Hiszen a példában semmilyen 2 millió terméketlen tőke nem lett termékennyé téve. A tőkejavak - a termelés során felhasznált eszközök - kínálata mit sem változott 2 millió bankjegy kibocsátásával. Csupán az árak növekedtek. Való igaz, miután a bank bővíti a forgalomban levő pénz mennyiségét, az emberek kevesebb belföldi és több külföldi terméket kezdenek vásárolni. Abban is igaza van, hogy "a kivitelnek csökkenni kell az ár növekedésének következtében." A magyarok elkezdenek több külföldi terméket vásárolni - a külföldi termékek eladói pedig elballagnak a jegybankhoz, ott aranyra vagy ezüstre váltják a bankjegyeket, majd hazamennek. Ezt Trefort úr is jól látta. De itt nem az történik, hogy minden más tényező változatlan marad, csupán két millió forintnyi jószággal többet birtokolhatnak a magyarok. Amikor a jegybank létrehoz 2 millió bankjegyet, azzal nem azt fogja elérni, hogy a lakosság kezében levő tőke- és fogyasztási javak teljes összege kétmillióval megemelkedik. Az infláció nem teremt vagyont.

Ahogyan Henry Hazlitt írta Közgazdaságtan egy leckében kötetében:

A legnyilvánvalóbb, mégis a legvénebb és legmakacsabb tévedés, amely az inflációt csábítóvá teszi a „pénz” és a vagyon összekeverése. „Az, hogy a vagyon pénzből, aranyból vagy ezüstből áll,” írta Adam Smith majd’ két évszázaddal ezelőtt,

„egy népszerű elképzelés, ami természetes módon következik a pénz kettős funkciójából, mint a kereskedés eszköze és értékmérő… Meggazdagodni azt jelenti, pénzt szerezni; és röviden, a pénzre és a vagyonra köznyelven minden tekintetben szinonimaként tekintenek.”

A valódi vagyon természetesen abból áll, amit megtermelnek és elfogyasztanak: az étel, amit eszünk, a ruha, amit hordunk, a házak, amikben élünk. A valódi vagyon a vasutak, az utak és az autók; hajók és repülők, gyárak; iskolák, templomok és színházak; zongorák, festmények és könyvek. Mégis akkora hatalma van a szóbeli kétértelműségnek, ami összekeveri a pénzt a vagyonnal, hogy érvelésük során még azok is gyakran visszaesnek ebbe a hibába, akik időnként felismerik a zavart. Minden ember tudja, hogy ha neki személyesen több pénze lenne, több dolgot vehetne másoktól. Ha kétszer annyi pénze lenne, kétszer annyi dolgot vásárolhatna; ha háromszor annyi, ő háromszor annyit „érne”. És sokak számára nyilvánvalónak tűnik a következtetés, miszerint ha az állam egyszerűen több pénzt bocsátana ki, és odaadná mindenkinek, mindannyian annyival gazdagabbak lennénk.

Trefort úr nem annyira naiv, hogy ne látná az infláció káros hatását az árakra nézve. De amikor lépésről lépésre leírja az új pénz megteremtésének következményeit, még ő is elköveti a Hazlitt által említett hibát. Látja, hogy többet vásárolnak külföldi termékekből, de a gondolatmenete végére elfelejti, hogy azzal párhuzamosan kevesebbet vásárolnak a belföldi cikkekből. Látja "a két millióért behozott tárgyakat," de nem látja azokat a meg nem vásárolt és elő nem állított belföldi tárgyakat, amik az áremelkedés miatt veszítettek versenyképességükből az exportcikkekkel szemben. Ha el is képzeljük, hogy a jegybank előállít két millió bankjegyet, majd azt átadja valakinek, aki abból tőkejavakat vásárol és bővíti vele a termelését, hatásában ez még mindig nem különbözik az adóztatástól és az újraelosztástól: ami megnehezíti a megértését, az az, hogy időben nem azonnal, hanem később történik annak a relatív elszegényedése, aki az infláció áldozata. Hónapokkal később, miután az új pénz végighalad a gazdaságon és fellicitálja az árakat, a bérkeresők lesznek azok, akik annyival szegényebbek lesznek, hiszen ők azzal találják szembe magukat - ahogyan arra Trefort úr is bölcsen rámutat - hogy az árak már mindenhol megemelkedtek, a béreik azonban változatlanok. Így az új bankjegyek ugyanúgy egy másik csoport kárára gazdagítják meg az egyiket, és semmilyen lényeges hasznot nem hajt "a honnak," ahogyan azt Trefort úr állítja. Ezt nehéz észrevenni, mert a negatív hatások késve történnek, így még a Trefort úrhoz hasonló írók is abba a hibába esnek, hogy csak arra figyelnek, akik elköltik az új pénzt és figyelmen kívül hagyják azokat, akiket a pénznyomtatás később elszegényít. Trefort úr pontosan azt a leckét hagyja figyelmen kívül, aminek Hazlitt az egész könyvét szentelte:

A közgazdaságtan művészete bármilyen rendelet nem pusztán azonnali, hanem hosszútávú következményeinek vizsgálatából áll; e rendelet hatásainak nyomon követéséből nem pusztán egy csoportot, hanem minden csoportot vizsgálva.

Szóval olyan ez a könyv mint az egész magyar liberalizmus volt, és amilyen annak szellemi öröksége: ellentmondásos és szabadságellenes gondolatokkal tarkított úton-útfélen. Nem gyűlöli az államot úgy, ahogyan a radikális klasszikus liberálisok legnagyobbjai tették. Nem látja, hogy a jegybank megalapítása valójában az infláció korlátainak és az aranyalapnak az eltörlését szolgálja, ahogyan arról a történelem tanúbizonyságot tett. Nem értette meg, hogy az ősiség és a hitelezést gátoló gazdasági beavatkozások eltörlése elegendőnek bizonyulnának a lemaradott magyar gazdaság elősegítéséhez. Sajnos még a szabadság ellenségei is jobban megértették a jegybankrendszert, mint a magyar liberálisok: ahogyan Marx és Engels követelte a Kommunista Kiáltványban "a hitel centralizálását az állam kezében nemzeti bank révén, amely állami tőkével és kizárólagos monopóliummal rendelkezik," úgy követelték a Nemzeti Bankot a magyar szabadelvűek. Csak éppen Marx és Engels tudta, hogy mit csinál, és hogy mik lesznek a következményei a nemzeti bank felállításának, míg a mi liberális elődeink csupán az államhatalom hasznos idiótái voltak e tekintetben.

Ugyanakkor a harmadik fejezet az, ami a könyv valódi fénypontja. Ha csak ezt a fejezetet publikálták volna, egyetlen rossz szavunk sem lehetne. Mesterien leírja, hogyan vezet az infláció és a hitelexpanzió mesterséges fellendüléshez, majd súlyos gazdasági válsághoz. Felvázolja a jegybanki pénzteremtés és monetáris rombolás történelmi példáit. Említi a Cantillon-hatás okozta szenvedést - miszerint az újonnan megteremtett pénz mindig egyenetlenül halad végig a gazdaságban és egyenetlenül licitálja fel az árakat - legutoljára érve el a béreket. Kihangsúlyozza, hogy pontosan a jegybank és a hitelexpanzió politikája járul hozzá ahhoz, hogy "a gazdagok meggazdagodnak, és a szegények elszegényednek." Röviden, David Ricardo és a Currency Iskola nyomdokain haladva, az osztrák cikluselmélet előfutáraként írja le az állami beavatkozás által előidézett gazdasági válságok folyamatát, ezért pedig érdemes ezt az 1842-es írást újjáéleszteni a magyar szabadságelvűek új nemzedéke számára.

A mostani bankrendszer 1609-ben az amsterdami bank megalapítása által vevé eredetét. E bank drága érczek raktára, s letételi bank lévén, az arany s ezüst pénz elkoptatásának elhárítására, a letevő, ki aranyát vagy ezüstjét a bankra bízta, a bank könyveibe mint hitelező iratott be, s e summa felől bizonyítványt kapott. E bizonyítványok másra átruházhatók lévén, s a bank által az arany s ezüst őrzéseért fizetendő csekély díj mellett beváltatván, arany és ezüst pénz gyanánt forgottak. E módon papirospénz eredett, mely a banknál letett érczeket képviselvén ugyanannyi biztosságot nyújtott, mint ez érczek magok s a váltók szállítási könnyűségével bírt. Az amsterdami bank mint minden e nemű intézet, ha annyi biztosságot nyújt s annyi hitellel bír, a nagy kereskedésben forgó öszvegeket magához huzza, s a drága érczek csak külföldrei kiküldetés végett vétetnek ki. Ily bankba letett összegek a kereskedés habozásaihoz aránylag nőni vagy csökkenni fognak - a bank ez összegek minimumát kitudván ezt kölcsön adhatja a felfedezés minden veszélye nélkül; ezt tevé az amsteradmi bank is, a nélkül hogy azt valaki Amsterdamnak a franciák általi elfoglalása előtt 1794. csak sejdítette volna.

Az Angol bank 1694-ben jöve létre, s ez vala a második stádium a bankrendszer kifejlődésében. Az angol bank letételi leszámítolási s jegybankká lőn. Tőkéje 1,200,000 font sterlinget teve, s a statusnak [ti. államnak] kölcsön adatott, érte kapott statuskötelezvények a bankjegyeknek alapul szolgálván.A bank felhatalmaztatott egyszersmind a kormánynak pénzt előlegezni s kincstári utalványokat forgásba hozni. E kiváltságokkal egyedárulag ellátva, a bank tőkéje 1797-ben 11,000,000 fontra emelkedett. Ezen ideig az angol közönség s egész Európa az angol bankot oly' biztosnak tartá mint az amsterdamit, azt vélvén, hogy jegyei mind drága érczeket képviselnek, s nem is gyanítván, hogy azon pillanattól fogva, mikor azzá válthatók nem lesznek, hitelök megmarand, s hogy a bankok a keringés eszközeit szaporítván az árakat emelik. Az angol bank a fent említett évben a kész pénzbeli fizetéstől, az akkori események közvetkeztékben a béke helyreállásáig, parlament által felmentetett. Az angol bank jegyei e pengő pénzbeni fizetés megszüntetésének daczára is kész pénz gyanánt tovább is elfogadtattak, s ebből következtett, hogy a bankjegyek hitelének fenntartására nem szükséges hogy drága érczekre mindig felváltassanak, csak korlátolt mennyiségben adassanak ki.

De mi módon lehet e' mennyiséget meghatározni? Erre nézve egyetlen lehető biztosítás az, hogy a bankjegyek drága érczekre állapítva s mindig azokká válthatók legyenek, mert e nélkül mindig felette nagy mennyiségben bocsáttatnak ki pillanatnyi jólétet okozandok, 's kereskedési 's pénz-crisiseket minden szomorú következményeikkel szülendők, 1797–1813-ig Angliában a vidéki bankok száma 900-ra nőtt, 's a váltók ez által könnyített leszámitolása nyerészkedési lázat szüle az ipar 's kereskedés minden ágaiban. A kibocsátott papirospénz, már rég a kereskedés ép szükségeihez arányban nem állván, értékcsökkenést szenvedett, mig 1813–1817 közt 240 vidéki bank fizetéseit megszüntette. A vidéki bankok jegyeinek értékcsökkenése által, a központi bank jegyeinek hitele növekedett, 's kész pénzbeni fizethetését sietteté, mely arannyal rudakban már elébb – de pénzzé verettel csak 1821-ben eszközöltetett. Ez évben az angol bank privilegiuma is lefolyt s ez által egyedárusága megszűnt. Bankokat egyesitett tőkével 's a részesek akárminő számával (joint stock banks) Londontól 65 angol mértföld távolságra felállítani már 1826. engedtetvén meg, ez engedmény ill nemü bankokra nézve ha jegyeket nem bocsátanak ki, Londonra 's a 65 mértföldnyi környékre is kiterjesztetett, 's az angol bank jegyei törvényes fizetési eszköznek elismertettek — a bank 's hitelezői közti fizetéseket kivévén. — A bank- 's hitelműködések ez által új kiterjedést nyerének, 's a bankok száma 's a nyerészkedési láz még nagyobbra nőtt.

Vessünk most egy pillanatot az éjszakamerikai szövetséges statusokra, hol az első bank 1781. jött létre 400.000 dollár tőkével. Ez intézet kevés év mulva a kereskedés szükségeinek meg nem felelhetvén, 1791-ben az egyesült statusok nemzeti bankja állíttatott fel 20 éves privilegiummal 's 10 millio tőkével. A részvények egy negyede pengő pénzben, a többi statuskötelezvényekben fizettetett be. A status két milliót irt alá, de pénze nem levén azt a banktól kölcsön vevé, 's a banknak se levén pénze ezen összeg a statusnak javára iratott. Végtére is készpénzben csak 500,000 dollár fizettetett be. Ezt számtalan apróbb bank felállítása követé az alaptőke igen csekély részének készpénzbeni lefizetésével. Bankjegyek 's hitelutalványok kibocsátása nagy tömegekben, 's különnemü hitelműködések, melyek csak Amerikában - Európa dicséretére legyen mondva - szoktak űzetni, a pengő pénzt majdnem egészen eltünteték a keringésből, 's azon balhiedelem, hogy a bankjegyeknek drága érczeket nem kell képviselni, meggyökerezett.

A központi bank ellen azonban oppositio keletkezett azon félelemből, hogy e bank a statushatalommal szövetségbe levén, az egyes statusok önállását 's a szabadságot veszélyeztetheti. A kisebb bankok ez oppositiot leginkább nevelék, 's következtében a központi bank privilegiuma 1811. lefolyván, meg nem újíttatott. De a kisebb bankok száma ismét szaporodott, 's az ország papirospénzzel volt elárasztva. 1812-ben jöve a háboru Angliával, a kereskedés megakadt, 's a bankok fizetéseiket megszüntették 's buktak. Itt ismét ugyanazon tüneményt látjuk mint Angliában – a bankjegyek tovább is elfogadtattak - mi onnan magyarázható, hogy a közönségnek egy nagy része a bankoknak tartozott. A masachusettsi bankok azonban pengő pénzbeni fizetéseiket folytatták, 's más bankok jegyei ezekhez képest 10—25-öt száztól vesztének. De e' bankok még 1815-ben a békekötés után sem kezdettek pengő pénzzel fizetni, 's hogy erre kényszerítethessenek legjobb eszköznek egy központi bank felállítása tartatott. Az egyesült statusok bankja 1816-ban jött létre, 's létesítéséhez a központi kormány 7 millioval járult. Alapjának szinte csak egy negyede pengő pénzben fizettetett be. A kormány a statuspénzeket is e' bankban tevé le.

A visszatérés pengő pénzbeni fizetésekhez - ezen szükségesség, mely a bankrendszer fenntartásának conditioja sine qua non, valamint Angolhonban ugy Amerikában is sok áldozatokba került, ez sok nyomoruságot szüle, mert a bankok pengő pénzzel fizetni kezdvén, követeléseiknek behajtására kényteleníttetnek, a kereskedőknek tehát kik a banknak tartoztak, és sok egyeseknek hitelt adtak, ezek iránti követeléseket szinte be kell hajtani, 's ime egy bukás a másiknak sarkát éri. A háború 's ezen pénzzavar által ejtett sebek meggyógyulván, az egyesült statusok jóléte gyarapodott, industrialis kifejlődése tovább haladott; de nem sokára ismét, pedig már 1819-ben érkezett a szükölködés időszaka a papirospénz kitágulása (expansio) 's összevonulása (contractio) következtében. Ez időtől fogva 1836-ig többszerü pénzviszonyokbani habozások daczára, a papirospénz kibocsátása, 's hitelműködések mindig élénkebbek 's az árak mindig nagyobbak lönek, 's a nyerészkedők dühe határt többé nem ismert - minden áruba bocsáttatott, 's ma csak megvétetett hogy holnap eladassék. E nemű nyerészkedéseknél 's az ipar e lázas kifejlödése mellett, a dolgozó osztályok legkevesebbet nyernek, sőt, vesztenek, mert az árnak felemelkedése legutoljára éri el a munkabért — mi természetesen oppositiot szüle a dolgozó osztályokban a bankok ellen, 's Jackson rendszabásait idézé elő, melyeknek azonban reménylett sikere nem volt, mert a status pénzek kifogása az egyesült statusok bankjából, 's helyheztetése más bankokba, valamint az említett bank privilegiumának megszüntetése, a kisebb bankok szaporodását okozá, melyeknél közönségesen az alaptőkének csak egy huszada fizettetett be. Már most mindenkinek volt hitele a banknál, minden biztositás nélkül. Számtalan részvényes társaságok alakultak ezerféle vállalatok eszközlésére, melyek soha sem vitettek véghez, e társaságok egyetlen célja részvényekkeli nyerészkedés levén. Házak, csatornák, vaspályák építtettek, melyek be nem végeztettek 's mitsem jövedelmezendők. A bankok végtére fizetéseiket megszüntették, az ipar 's kereskedés megakadt, 's ezrek kereset 's kenyér nélkül maradtak

Lássuk mi módon képződik ily nemü pénzcrisis. A bankok alaptőkéjének egy része lefizettetvén, bankjegyek váltóleszámítolás 's kölcsönzés utján bocsáttatnak ki. A bankjegyek pengő pénzre válthatók levén, helyét elfoglalják. Az ember minden anyagi szükségei pénzzel kielégíthetők, ezernemű élvezetek pénzért megszerezhetők levén — ha mind ezt papirospénzzel érheti el, utána épen oly mohón kapkod, mint arany 's ezüst után - a bankok tehát mindig számtalan kölcsönvevőket találnak, főképen ha a biztosításra nézve oly kevéssé szigorúk, mint az amerikaiak, melyek gyakran csak képzelt alaptőkével birnak. Kiknek a banknál hitelök van, bankjegyekkel 's pengő pénzzel gazdagon el vannak látva, többet vásárolnak 's dolgokat vesznek, melyek megszerzésére elébb képesek nem valának – A dolgok árát az ajánlkozás 's keresés [ti. kereslet és kínálat] mennyisége szabályozván, az ajánlkozás a keresés rögtöni növekedésével egyenlő lépést nem tarthatván, az árak növekednek, de nő egyszersmind a munkásság is, fényűzés 's kényelmek.

Mindenek előtt a kereskedői cikkek ára megy fel, aztán a földbirtoké, végtére a munkabéré. Az ipar minden ágaiban gyarapodik, 's a tőkepénzesek 's az iparűző osztály állapota napról napra kedvezőbb, 's mi sem volna kivánatosb ez állapotnál ha sokáig tarthatna. De a bankoknak már kevés pengő pénzök levén, a kibocsátott jegyek tömegét nem szaporíthatják tovább, a papirospénz elérte maximumát, az expansio hatását. Most az árak megállapodnak, kiegyenlíttetnek egymás közt, 's arányba jönnek a keringés eszközeinek mennyiségéhez, 's látni, hogy mit előbb egy forinttal fizettünk, most kettőbe kerül, 's hogy a két forint nem könnyebben szerezhető, mint ez előtt egy forint. A munka 's más tárgyak ugyanaz maradott, csak áruk ment fel, és senkisem gazdagabb mint ezelőtt. De ez állapot is még tűrhető volna, ha a papirospénz kibocsátásának még rosszabb következményei nem volnának, de tömegekben kibocsátatván, a külföldi cikkek árát azon összegen felül emeli, melybe a szállítással 's vámmal együtt kerültek, 's azért a papirospénz valóságos jutalomdíj a bevitelre – míg a kivitelt nyomja, az itthoni cikkek - az árnak magassága miatt - a külföldi vásáron a concurrentiát nem állhatván ki.

A külföldi kereskedőket tehát pengő pénzzel kell fizetni, amiért is nagy mennyiségű jegyek küldetnek a bankokba beváltás végett. Hogy a bankok e' köteleztetésnek eleget tehessenek a bankjegyek további kibocsátását felfüggesztik 's követeléseiket hajtják be. Most már a keringő pénz mennyisége két módon gyéríttetik, az arany 's ezüst kivitele, 's a jegyek behajtása által, minek következtében az árak sebesen le fognak szállani, 's a kereskedő cikkeit csak veszteséggel adhatja el, 's mind azok, kik e pénzbőség idejében magukat az akkori pénzmennyiséghez képest lekötelezték, fizetéseiket nem tehetik. Ők ugyan házak, földek, kereskedési cikkek birtokában vannak, de mind e dolgokat nem adhatni el azon áron, melyen megvétettek, 's íme következnek a bukások, melyek majd egész bankok megbuktatását, majd pengő pénzbeni fizetéseik felfüggesztését vonják magok után. A munkabér az első, minek ára leszáll, mert minden pénzcrisist gyárak megbukása, a gyári munkásság megszorítása, különnemü vállalatok megszüntetése követi; a munkások egy része kereset nélkül maradván, 's a többiekkel concurrálván, a munkabér leszáll, 's pedig nem csak a gyérített pénzmennyiséghez, de egyszersmind a szaporított concurrentiához aránylag. Meg kell még említenünk, hogy minden pénzcrisisnél, a kevésbé vagyonos mindig többet veszít mint a gazdag, aki vagy a banknál érdekelve van, még a legrosszabb időben is több hitellel bír, 's a dolgok kedvező fordulatát elvárhatja. Mind ezekből következik, hogy a papirospénznek következő káros eredményei vannak:

1ször. Minden tárgyak árát változtatja, 's nagy bizonytalanságot szül a kereskedés viszonyaiban.
2szor. Nem minden tárgyak árára hatván egyenlően, a társaságnak egy része, a másik rész kárával nyer.
3szor. A gazdagok meggazdagulására, 's a szegények elszegényedésére van irányozva.
4szer. A szellemi érdekeket elmellőzi, a pénz aristocratia hatalmát neveli, pénzbálványozást idéz elő.

Lábjegyzetek

Lásd Trefort 1841. december 6-án felolvasott A nemzet gazdaságának rendszerei előadását. ↩
Itt az "éppen elegendő" megjegyzésben fellelhetünk egy újabb gazdaságelméleti tévedést, ami a nemzeti bank támogatásához vezetett. Ez a tévedés mind a mai napig dominánsan él a köztudatban, miszerint van egy "elegendő" pénzkínálat, egy minimális pénzmennyiség, ami szükséges a termelés és a kereskedés működéséhez. De ahogyan Rothbard kifejtette: nincsen ilyen "megfelelő" pénzkínálat. Minden pénzkínálat megfelelő, hiszen "a szabad piac szimplán alkalmazkodik, a vásárlóerő (avagy az aranyegység) hatékonyságának megváltoztatásával. Nincs értelme babrálni a piaccal azért, hogy változtassunk az általa meghatározott pénzkínálaton." ↩