A minimálbér

A minimálbér bevezetése az egyik nagy társadalmi igazságtalanság az alacsony képzettségűekkel szemben, akiknek szükségük van azokra a lehetőségekre, amelyeket a középosztálybeli munkavállalók, a leendő szakemberek vagy az egyéni vállalkozók jogilag természetesnek vesznek. A minimálbér-törvény megtagadja a szegényektől ugyanazokat a lehetőségeket, amelyeket mások szabadon választhatnak a saját jólétük érdekében.

Egy középosztálybeli 20 éves egyetemista például dolgozhat részmunkaidőben a heti munkaidejének felében 6 dolláros órabérért, a másik felében pedig órákat látogathat, hogy javítsa a jövőbeli elhelyezkedési esélyeit. De ez a diák valójában nem óránként 6 dollárt keres, hanem a teljes heti 40 órás munkahetet figyelembe véve tulajdonképpen 3 dolláros órabérért dolgozik (20 óra munka 6 dollárért, 20 óra tanulás 0 dollárért). És ha beszámítjuk a tandíjat, a tankönyveket és a benzin költségeit is, akkor a tényleges munkadíja negatív is lehet! A diák mindezt önként teszi - polgári jogában áll szabadon választani ezt a minimálbér alatti fizetséget, amit nem tagad meg tőle az állam.

Egy feltörekvő, 30 éves orvos hasonló utat választ az anyagi jólétéhez. Nemcsak az egyetemi éveit, mint a másik egyetemista, hanem még a posztgraduális orvosi tanulmányait is fizetés nélkül tölti el. Valójában mindketten fizetnek azért, hogy most tanuljanak, hogy később sokkal magasabb fizetést kaphassanak. Az orvostanhallgatónak is polgári jogában áll élni ezzel a lehetőséggel - nincs olyan törvény, amelyek megakadályoznák őt ebben.

Egy vállalkozó, aki saját céget alapít, gyakran hónapokig, sőt évekig veszteségeket szenved, mielőtt profitot termelne az új vállalkozásával. Az előző példákhoz hasonlóan ő is sokkal kevesebbet keres, mint amennyit a minimálbér-törvények előírnak. Vállalkozóként azonban ezt teljesen szabadon tteheti - ez nem illegális.

De mi a helyzet azzal az alacsony képzettségű állampolgárral, akinek nincsenek kilátásai egyetemi tanulmányokra, orvosi pályára, vagy saját vállalkozására? Az ő esetében az állam kemény keze szó szerint megtiltja, vagyis törvényen kívül helyezi a mások által szabadon választott lehetőséget. Egy olyan munkásnak, akinek a termelése csak óránként 4 dollárt ér egy munkaadónak, megtiltják, hogy elfogadja ezt az alacsony munkabért azért a lehetőségért, hogy tanulhasson - de nem az egyetemen, vagy egy gyakorló kórházban, vagy mint vállalkozó, hanem a munkahelyi tapasztalat útján. Biztosra vehető, hogy a legtöbb olvasónak sikerült fizetésemelést elérnie a munkába állás után, nem valami formális képzéssel, hanem azzal, hogy tanult és bizonyított a munkahelyén.

Ha bárki kételkedik abban, hogy a minimálbér-törvény polgárjogi kérdés, annak csak egy pillantást kell vetnie a munkanélküliségi statisztikákra, hogy meglássa az igazságot. Az alábbi munkanélküliségi adatok¹ világossá teszik, hogy a társadalom bizonyos szegmenseit jogilag diszkriminálják - mégpedig azért, mert alacsony termelési értékük miatt olyan helyzetbe kerülnek, ahol nem választhatják legálisan a bérek és a munkahelyi képzés számukra megfelelő kombinációját.

A fenti elemzés alapján feltehetjük a kérdést: miért tagadják meg a társadalom egyes rétegei számára azt, amit "tényleges bérjogoknak" nevezhetünk? A válasz az, hogy az alacsony képzettségűek e jogának megtagadása nem jár negatív politikai következményekkel. Más csoportokkal ellentétben ezen réteg tagjai általában nem szavaznak, nem adományoznak a kampányoknak, nem írnak panaszleveleket a szerkesztőknek, és általánosságban nem igazán hallatják magukat a politikában. Vagyis politikailag nem számítanak, így megtagadható tőlük egy olyan polgári jogot, amit a többiek élvezhetnek.

A minimálbér nem más, mint állami kegyetlenség egy olyan társadalmi csoport tagjai ellen, akik egyébként is a legkiszolgáltatottabbak, miközben a politikusok humánusként és jóindulatúként tetszeleghetnek. A minimálbér-törvény egyértelműen megszegi az amerikai Alkotmány² 14. módosítását. A szegények nevében itt az ideje, hogy eltöröljük ezt a szégyenletes jogtalanságot.

Hivatkozások

Brown, Susan, et al. 1974. The Incredible Bread Machine. San Diego, Calif.: World Research. Pp. 80–83.

Friedman, Milton. 1983. Bright Promises, Dismal Performance. New York: Harcourt Brace Jovanovich. Pp. 16–19.

Hazlitt, Henry. 2017 (1979). Közgazdaságtan egy leckében, "Minimálbér törvények".

Schiff, Irwin. 1976. The Biggest Con: How the Government is Fleecing You. Hamden, Conn.: Freedom Books. Pp. 164–78.

Sowell, Thomas. 1990. Preferential Policies. New York: William Morrow. Pp. 27–28.

Williams, Walter. 1982. The State Against Blacks. New York: McGraw Hill. Pp. 33–51. 

Lábjegyzetek

1. Forrás: Bureau of Labor Statistics (www.bls.gov) - Amerikai Munkaügyi Statisztikai Hivatal ↩

2. Fordítói megjegyzés: A szerző, mivel amerikai, egyértelműen az Amerikai Alkotmányra és az ottani politikai helyzetre hivatkozik. A fordító szeretné megjegyezni, hogy az ő szerény véleménye szerint azért népszerűek és a jóléti államokban majdnem univerzálisan elfogadottak a minimálbér törvények, mert amíg a jóhiszeműeknek és a szegényebbeknek előnyösnek tűnnek, a legtöbb ember nincs tisztában azzal, hogy a valóságban károsan hatnak a legszegényebbekre és munkanélküliséget okoz közöttük. ↩