Árszabályozás

Az árszabályozás az árinfláció megállítása céljából meghozott politikai megoldás.¹ Ezek a szabályozások nem működnek. Az árakat a kínálat (az eladási hajlandóság és képesség) és a kereslet (a vásárlási hajlandóság és képesség) határozza meg. A kereslet és a kínálat viszonyából származó piaci árak nem változnak meg egy árszabályozási rendelet, vagyis egy hatósági árkorlátozás miatt. A hatósági ár csupán a valódi körülmények téves ábrázolása, és ahhoz hasonlítható, mintha úgy állítanánk be egy hőmérőt, hogy az soha ne tudjon 25 foknál többet mutatni, még ha magasabb is az igazi hőmérséklet. A kereslet és kínálat törvényét nem lehet hatályon kívül helyezni.

Az emberek sokszor árszabályozást követelnek azért, hogy olcsóbban jussanak hozzá egy áruhoz, mint egy normális piaci helyzetben. Az árszabályozás nem teszi olcsóbbá az árukat, sőt, valójában hiányt okoz az árukból, mivel magasabb lesz a kereslet, mint a kínálat. Ráadásul az árszabályozás nemcsak hogy hiányt okoz, hanem valójában drágítja is az árukat!

Hogyan lehetséges ez? Az árszabályozásból eredő áruhiány azt okozza, hogy a vásárló az adott áron túl más módon is fizet az áruért. Hogy egy példát vegyünk az amerikai tapasztalatokból: 1971 augusztusa és 1981 februárja között törvénnyel korlátozták a benzin árát. Abban az időben, amikor a benzint nem lehetett legálisan 40 centnél drágábban eladni gallononként, a becsült piactisztító ár (a szabadpiaci kereslet - kínálat által meghatározott ár) 80 cent volt. Egy 10 gallonos tankolással számolva úgy tűnik, hogy a fogyasztó 4 dollárt takarít meg minden tankoláskor (10 gallon x 80 cent a 40 centtel szemben). De amíg a vásárlók nem fizetnek annyival többet közvetlenül a benzinért, valójában más módon drágán megfizetnek ezért.

A legnagyobb költség valószínűleg az időveszteség formájában jelentkezik. Az áruhiány jelentős sorban állást eredményez. Az idő pénz, és a fogyasztó ideje is értékes. Ha feltételezzük, hogy a fogyasztó ideje óránként 2 dollárt ér, akkor a tankolásonkénti kétórás sorban állás eltörli az árszabályozásból eredő állítólagos megtakarítást. De máshol is fizet a fogyasztó. A várakozás alatt felhasznált benzin is extra költség, tankolásonként mondjuk 10 cent. Az árszabályozás miatt tehát valójában 10 centtel többe kerül a fogyasztónak minden tankolás.

És ennél is több költség terheli a fogyasztót. Az áruhiány miatt a benzin beszerzése extra mentális energiát és tervezést igényel, ami bosszúsághoz és stresszhez - azaz költséghez - vezet, amit legszívesebben elkerülnénk. (Ha az olvasó kételkedik ebben, ellenőrizze a saját viselkedését: Vajon körbetelefonálja a környékbeli benzinkutakat, mielőtt megáll tankolni, vagy elkerüli ezt a bosszúságot, annak tudatában, hogy az elmulasztása miatt gyakran magasabb árat fog fizetni?)

Ezek a többletköltségek az erőszak és az attól való félelem formájában folytatódnak, amely a hosszú sorban állás közben fokozódó feszültségekből adódhat (az 1970-es évek árszabályozása idején lövöldözések is történtek). További költség lehet egy szifontömlő megvásárlása a törvényes vagy akár törvénytelen benzinátvitelhez az egyik járműből a másikba. A benzinszivattyúzás emelletet súlyos egészségügyi és biztonsági költségekkel is járhat, ha balul sikerül!

Az a tény, hogy a benzin iránti kereslet nagyobb, mint a kínálat, extra költségeket teremt a fogyasztónak azzal, hogy a visszájára fordítja a normális eladó - vásárló viszony. Egy normális eladó - vásárló kapcsolatban az eladó az, aki udvarol a fogyasztónak és megpróbálja kielégíteni a vásárló igényeit a saját anyagi sikere érdekében. Az árszabályozás okozta hiány esetén azonban a vevőnek kell az eladó kedvében járnia, hogy ő legyen az a szerencsés, akinek jut a korlátolt árukészletből! A 70-es évekbeli amerikai példában ez úgy mutatkozott, hogy a benzinkutak felhagytak a különböző “extra” szolgáltatásokkal, mint az ingyenes olajszint ellenőrzéssel, keréknyomás ellenőrzéssel és szélvédőtisztítással.

Mindezek a további fogyasztói költségek valójában jóval drágábbá teszik a benzint, mint a szabadpiaci ár. A fogyasztók választhatnak, hogy közvetlenül kifizetik pénzben a benzin szabadpiaci árát, vagy pedig még magasabb árat fizetnek a közvetlen pénzösszeg és az egyéb közvetett költségek kombinációjával egy árszabályozott helyzetben. De van egy másik fontos különbség is a két helyzet között: a szabadpiaci helyzetben az eladónak fizetett közvetlen pénzösszeg ösztönzi az eladót a termék (esetünkben a benzin) kínálatának biztosítására, míg az árszabályozás mellett fizetett egyéb fogyasztói költségek nem ösztönöznek semmiféle kínálatnövekedést.

Hivatkozások

Block, Walter, ed. 1981. Rent Control, Myths & Realities. Vancouver, B.C.: Fraser Institute.

Katz, Howard. 1976. The Paper Aristocracy. New York: Books in Focus. Pp. 113–15, 117.

Reisman, George. 1979. The Government Against the Economy. Ottawa, Ill.: Caroline House. Pp. 63–148.

Rothbard, Murray N. 2004. Man, Economy, and State with Power and Market. Auburn, Ala.: Ludwig von Mises Institute. Pp. 588–617;

—— . 1970. Man, Economy, and State. Los Angeles: Nash. Pp. 777–85.

Schuettinger, Robert, and Eamonn F. Butler. 1979. Forty Centuries of Wage and Price Control: How Not to Fight Inflation. Washington, D.C.: Heritage Foundation.

Skousen, Mark. 1977. Playing the Price Controls Game. New Rochelle, N.Y.: Arlington House. Pp. 67–86, 109–26