A Kaszással folytatott beszélgetés után Shepard parancsnok egy Ílosz nevű bolygóra utazik, hogy felderítse az ötvenezer éve kiirtott protián faj által hátrahagyott romokat. Shepard találkozik egy még mindig aktív és működő virtuális intelligenciával, aki megdöbbentő tényt tár fel a parancsnok előtt:
Meg kell szakítanod egy ciklust, mely évmilliók óta tart. De ahhoz, hogy megtedd, meg kell értened, vagy ugyanazt a hibát követed el, mint mi. A Fellegvár a civilizációtok szíve és a kormányotok székhelye. Úgy, ahogy a miénk volt, és minden civilizációé, mely előttünk létezett. De a Fellegvár egy csapda. Az állomás valójában egy hatalmas térköz relé, mely a mélyűrbe vezet, a galaxis horizontja mögötti ürességbe. Amikor a Fellegvár relé aktiválódik, a Pusztítók beözönlenek. És mindenki, akit ismersz, megsemmisül.
Eddig amellett érveltünk, hogy a Kaszások az Állam nagy (és megdöbbentően pontos) allegóriája. Azonban fel lehet tenni a kérdést: mi a helyzet a Mass Effect univerzumán belüli galaktikus kormánnyal? Talán az nem önmagában egy Állam, ami törvénykezik, szabályoz és adóztat? A válasz: a különbség a galaktikus kormány és a Kaszások között egy fontos ontológiai különbségre hívja fel a figyelmet a kormány között és aközött, amit Albert Jay Nock nyomán az elemzésben eddig állami hatalomnak neveztünk. A kormány, amit a galaktikus kormány szimbolizál, azoknak az embereknek az összessége, akik egy adott történelmi időpontban alkotják az uralmi intézményeket. Az állami hatalom, amit a Kaszások szimbolizálnak, valami, ami sokkal több annál.
A Mass Effect története során a galaktikus kormány igen kevés szerepet kap. Talán az egyetlen nagy hozzájárulásuk a trilógia történetéhez, hogy teljesen figyelmen kívül hagyják Shepard parancsnok a Kaszások fenyegetéséről szóló figyelmeztetéseit egészen addig, amíg ténylegesen vissza nem térnek és bele nem fognak a pusztításba. Bár az első rész végén a Fejedelem a Fellegvárba utazik, majd egy nagy és sok veszteséggel járó csatában legyőzik, a galaktikus kormány később elhiteti magával, hogy valójában nincsenek is Kaszások, a Fejedelem pedig csupán egy kivételesen erős csatahajó volt, de semmi különös.
Ennek a szimbolizmusa nyilvánvaló. A galaktikus kormány az Állam intézményének azt az oldalát képviseli, ami elsősorban a politikusokból, a megválasztott képviselőkből, miniszterekből, hivatalnokokból, jegybankelnökökből és hasonlókból áll. Ezek azok az emberek, akik általában szűklátókörűek, ostobák, és maguk sem értik az Állam természetét és hatását. Általában túlságosan el vannak foglalva azzal, hogy szavazatokat zsebeljenek be, hogy megpróbálják a saját értékrendjüket a lakosságra kényszeríteni és bebiztosítsanak maguknak egy szeletet a zsákmányból ahhoz, hogy lássák a nagy képet: a Szabadság és a Hatalom közötti örök háborút, a civilizációk ciklusát.
Az állami hatalom sokkal több ezeknél az embereknél – a politikusoknál, a kormánynál. A képviselők csupán a „Hatalom öklének mosolygó hírnökei,” akik maguk sem értik a társadalmi folyamatok mögött meghúzódó ok–okozati jelenségeket. Valójában nem csupán tagadják az állami hatalom pusztító természetét, ahogy a galaktikus kormány is tagadta a pusztító Kaszások létét, hanem olyan elenyésző szerepet játszanak a nagy képben, hogy még akkor sem tudnák megállítani a ciklust, ha hajlandóak volnának szembenézni a tényekkel.
Való igaz, mindaz a pusztítás, amit az Állam végez, végső soron a kormánytól – a politikai cselekvőktől – származik. Ezt szimbolizálja a Mass Effectben, hogy a ciklusok során a Kaszások mindig a Fellegváron – a galaktikus kormány központján – keresztül lépnek a Tejútrendszerbe. De míg a kormány a pusztítás központja, az csupán egy kis részét képezi a teljes képnek.
Vegyük például az inflációt. Egyetlen kormány sem szeretné előidézni az árak általános emelkedését, illetve a gazdasági válságokat, amiket a pénz– és a hitelkínálat mesterséges növekedése okoz. A politikusok egész egyszerűen többet akarnak költekezni. És mivel úgy gondolják, hogy rontaná a népszerűségüket, ha nyílt adókkal szednék be a pénzt, amit mások kerestek meg, de ők akarnak elkölteni, inflációhoz folyamodnak.
Azonban amint a gyakorlatba ültetik ezt a politikát, amint csökkentik a kamatokat vagy hígítják a valutát, egy olyan folyamatot indítanak az útjára, amit többé senki nem tud irányítani. Ahogy Róma esetén láthattuk, az infláció szellemét sosem lehet visszazárni a palackba. Előbb vagy utóbb végig fog haladni az új pénz a gazdaságon, fel fogja licitálni az árakat, és ha a mesterségesen alacsony kamatok politikáját alkalmazzák, mint a jelenünkben, a hitelekből finanszírozott mesterséges fellendülést elkerülhetetlenül válság fogja követni. A kormánynak végül épp úgy meg kell hajolnia a gazdasági törvények előtt, mint a gravitáció törvényei előtt, és sehogyan sem tudja megállítani a folyamatot, amint az a kezdetét vette. Amikor árkontrollt alkalmaznak, hogy megállítsák az infláció következményeit, csupán súlyosbítják a problémát és krónikus hiányt idéznek elő az árplafonnal sújtott termékek esetén. Amikor a hitelexpanzióból fakadó válságot különböző gazdasági beavatkozással próbálják orvosolni, akár évtizedeken át elnyújthatják és súlyosbíthatják a kezdeti válságot, ahogyan azt a New Deal tette a Nagy Gazdasági Világválság során. A kormány képtelen a hatalom nyers gyakorlásával uralni mindazt, amit szabadjára enged a meggondolatlan politikával.
Valójában és ilyen értelemben az állami hatalom részét képezi a közvélemény, ami támogatja – de legalábbis szükségesnek gondolja – az uralmat, és a részét képezik a gazdasági folyamatok, amik megszámlálhatatlan apró egyéni cselekedetből tevődnek össze, és elkerülhetetlenül megtörténnek az állami beavatkozást követően. Az állami hatalom terebélyesedésének épp úgy része az indoktrinált tömeg, ami megszavazza és követeli a tulajdonjogok eltiprását, jövedelmének és megtakarításainak elherdálását, az újraelosztást és az államosítást, mint a politikus, aki végrehajtja azt. Az állami hatalom része az udvari értelmiség, ami mindig készen áll igazolni az uralmat, és ha néhányuknak nem is tetszik a jelenlegi kormány összetétele, és másokat látna hatalmon, soha–soha–soha nem vonná kérdőre, hogy az uralom és a legális rablás elengedhetetlen alkotóeleme minden civilizációnak.
Az osztrák közgazdász, a klasszikus liberalizmus utolsó lovagja, Ludwig von Mises erre hívja fel az olvasó figyelmét, amikor azt írja Bürokrácia című könyvében:
Szavazóként a bürokrata jobban vágyik a fizetésemelésre, mint a kiegyensúlyozott költségvetés fenntartására. Fő érdeke a bérek duzzasztása.
Németország és Franciaország politikai szerkezetét a demokratikus alkotmányaik bukását megelőző években hatalmas mértékben befolyásolta a tény, hogy a választók jelentős részének az államtól származott a jövedelme. Ezek nem csak a közalkalmazottak voltak, és azok, akiket az államosított üzletágakban alkalmaztak (vasút, posta, távirat és telefon), hanem azok is, akik munkanélküli alamizsnát kaptak, illetve a gazdák és néhány más csoport, akiket az Állam közvetlenül vagy közvetve támogatott. Legfőbb céljuk az volt, hogy többet kapjanak a közpénzekből. Nem érdekelték őket az olyan „eszmei” problémák, mint szabadság, az igazságosság, a törvény felsőbbrendűsége és a jó kormányzat. Több pénzt akartak, ennyi volt az egész. Egyetlen parlamenti, tartományi vagy városi jelölt sem kockáztathatta meg, hogy ellenálljon a közalkalmazottak béremelési vágyának. A különböző politikai pártok örömmel licitálták túl egymást bőkezűségben.
A képviseleti demokrácia nem maradhat fenn, ha a szavazók nagy része állami fizetésből él. Ha a parlament tagjai nem az adófizetők megbízottjainak tartják magukat, hanem azok képviselőinek, akik állami béreket, fizetéseket, támogatásokat, segélyt és egyéb juttatásokat kapnak, a demokráciának vége.
Ha a közvélemény az államizmus és a szocializmus zsarnoki eszméit vallja, semmilyen kormány nem képes megállítani az állami hatalom terebélyesedését. Ha az uralkodó kaszt nem hajlandó a szabadság felszámolásával válaszolni a problémákra, a mérsékelt kormányt leváltják a mindenható Állam általi földi édenkertet hirdető demagógok vagy demokratikus úton, vagy a sokaság által támogatott forradalmon át. Ezért fektetnek a libertáriusok olyan hatalmas hangsúlyt a helyes eszmék terjesztésére. az oktatásra. Ezért gondoljuk úgy, hogy semmilyen társadalmi és politikai javulás nem mehet végbe, mielőtt nem végezzük el az államista eszmék kigyomlálásának szellemi munkáját a közvélemény arénájában.
Természetesen a galaktikus kormányt nem lehetett kihagyni a történetből színtisztán technikai, narratív okokból sem. A Mass Effect politikai világa gyakorlatilag teljesen megegyezik a miénkkel, ha hozzáadunk néhány űrlényt és az űrutazást. Egy intervencionista galaktikus kormány uralja a Tejútrendszer jelentős részét annak gazdasági szabályozásával, bürokráciájával, engedélykötelességeivel, kábítószerellenes háborújával, a szabad piac felszámolásával. Tekintve mindazt, amit eddig megértettünk az állami hatalomról, teljesen helyénvaló, ha egy ilyen kormány székhelye szolgál a civilizáció hanyatlását beteljesítő pusztítás kezdőpontjaként.