A Mass Effect harmadik részéhez kiadott Leviatán nevű letölthető tartalom egy olyan történetszálat mutat be, ami feltárja a Kaszások igaz mivoltát és filozófiai természetét. A Leviatán és a trilógia befejező momentuma felfedi a Kaszások célját és eredetét, az eredettörténettel pedig elérkezünk a „Kaszások, mint az Állam allegóriája” tézisének utolsó alkotóeleméhez. Mi a célja a Kaszásoknak? Miért hajtják végre újra meg újra a civilizációk ciklikus pusztítását?
A szerzők megpróbálták megválaszolni a kérdést, de a válasz csupán egy zavaros, ellentmondásos, érthetetlen befejezést adott az egész történetnek. A játékosok felháborodtak. A harmadik rész befejezését hiányosnak, minősíthetetlennek, és a trilógiához méltatlannak találták. Az írók megpróbálták ésszerű, alapvetően racionális megfontolás vezérelte ellenséget alkotni a Kaszásokból, de az elképzelés teljes kudarcot vallott és egy olyan befejezést produkált, ami kielégítetlenül hagyta a csalódott közönséget.
Ha azonban annak az elgondolásnak a szemszögéből vizsgáljuk meg a történet végét és a Kaszások magyarázatát, miszerint azok az Állam allegóriája, minden ellentmondásos történetmesélésnek látszódó elem a helyére kerül.
A Leviatán lovecrafti történetszálában Shepard parancsnok találkozik egy kutatócsoporttal, akik az ősi mitológiákat, legendákat és szóbeszédeket tanulmányozzák, amik kapcsolatban állhatnak a Kaszásokkal. Rábukkantak egy ősi faj nyomaira, amit Leviatánnak kereszteltek, amit a történetszál folyamán Shepard felkutat és megpróbál bevonni a Kaszások elleni háborúba. A Leviatánnal folytatott beszélgetés során megismerjük a Kaszások eredetét.
A Leviatán név önmagában is elárulja a történetet, ami a közönség elé tárul. A Leviatán szó eredetileg bibliai eredetű, egy tengeri szörnyeteget takar több bibliai könyvben – és való igaz, Shepard parancsnok is egy, a tenger mélyén lakozó hatalmas szörnyeteggel találkozik. A Mass Effect Leviatánja mindemellett a tizenhetedik századi filozófus, Thomas Hobbes Leviatán című művére is utal, ami olyan mély nyomot hagyott a közgondolkodásban, hogy tudatosan–tudattalanul szinte mindenki hobbesiánus. Azt, hogy az írók ismerték Hobbes munkásságát, azt felfedi a tény, hogy a Mass Effect egyik karaktere, Thane Krios egy alkalommal meg is kérdezi Shepard parancsnoktól, hogy olvasta–e a filozófus Thomas Hobbes műveit, majd szóról szóra idéz a Leviatánból.
A Leviatánban Hobbes megpróbált igazolást adni az Állam létére. Úgy érvelt, hogy egy természetes, anarchikus állapotban, egyetlen teljhatalmú Fejedelem nélkül, aki kikényszerítené a törvényeit az egész birodalmában, a törvénytelenség uralkodna, ahol mindenki háborúzik mindenki ellen, hogy megkaparintsa a kívánságai kielégítéséhez szükséges szűkös javakat.
Hobbes szavaival:
Állíthatom, először is, hogy az emberek állapota a polgári társadalom nélkül (amit nyugodtan hívhatunk természeti állapotnak) nem más, mint mindenki háborúja mindenki ellen; és abban a háborúban minden embernek egyforma joga van minden dologhoz.
Egy ilyen közegben semmilyen munkamegosztás, semmilyen társadalmi rend és semmilyen civilizáció nem alakulhat ki. Ahogy Hobbes a Leviatánban fogalmaz:
Egy ilyen környezetben nincs helye az iparnak, mert annak gyümölcse bizonytalan: és ennélfogva nincsen semmilyen földművelés; semmilyen navigáció vagy olyan árucikkek használata, amit tengeren importálnak; nincsenek tágas épületek; nincsenek eszközök, amikkel el lehetne mozgatni olyan dolgokat, amik nagy erőt igényelnek; nincsen a Földről alkotott ismeret; nincsen időmérés; nincsen művészet; nincsen írástudás; nincsen társadalom, és ami a legrosszabb, végtelen félelem uralkodik és az erőszakos halál folyamatos veszélye fenyeget; és az ember élete magányos, szegényes, taszító, szörnyű és rövid.
Mivel ez az állapot a summum malum, a legfőbb rossz volna minden ember számára, és a legfőbb rosszat mindenki szeretné elkerülni, az emberek így politikai közösségeket alkotnak és megteremtik az Államot, azaz tulajdonképpen teljhatalommal ruháznak fel egy fejedelmet, aki békét teremt az emberek között.
Az így megalakított Állam, ahogy azt fentebb, az Állam elemzése során láttuk, az élet és halál, a személy és tulajdon teljhatalmú ura. A béke megteremtéséhez Hobbes szerint felhasználhat minden módszert és eszközt. Ha valaki olyan gondolatokat és véleményeket terjeszt, amik ellenzik a kormányzatot, amik lázongást sürgetnek, azokat el kell hallgattatnia és terjesztőiket meg kell büntetnie. Cenzúrát kell alkalmaznia és a kiadás előtt meg kell vizsgálnia minden könyvet, nehogy hatalomellenes tanokat fogalmazzanak meg valamelyikben. A fejedelem akarata szerint kezdeményezhet háborút vagy rendelhet el békét, belátása szerint büntethet és jutalmazhat. A fejedelem az egyetlen törvényhozó és a végérvényes döntőbíró minden ügyben. A fejedelmet nem lehet kivégezni, nem lehet megvádolni igazságtalansággal, és a fejedelem nem okozhat kárt egyetlen alattvalójában, hiszen az alattvalók képezik magát az Államot.
Hobbes tehát unirónikusan igaznak vélte azt, amivel Murray Rothbard Az Állam anatómiája című mesterművében felhívta az olvasó figyelmét a „mi vagyunk az Állam” állítás belső ellentmondására, amikor azt írta:
Ha “mi vagyunk az Állam,” akkor nem csupán jogos és zsarnoktalan minden, amit az Állam cselekszik egy egyénnel, hanem “önkéntes” az érintett egyén részéről. Ha az Állam önmagát óriási államadósságba verte, amelyet az egyik csoport megadóztatásával kell kifizetni a másik csoport javára, homályba merül a teher valódi mivolta azzal a kijelentéssel, hogy “önmagunknak tartozunk ezzel;” ha az Állam besoroz vagy disszidens véleménye miatt börtönbe vet valakit, akkor azt “önmagával teszi,” tehát semmi kellemetlenség nem történt. Ebből az érvelésből kiindulva a náci Állam által meggyilkolt zsidókat nem meggyilkolták, hanem inkább bizonyára “öngyilkosságot követtek el,” mivel ők voltak az Állam (amelyet demokratikusan választottak), tehát az ő részükről önkéntes volt bármi, amit az Állam tett velük.
A Mass Effect Leviatánja valamivel földhözragadtabb és kevésbé szervilis csomagolásban, de ugyanezt a történetet adja elő a Kaszásokról. Ahogyan Hobbes Leviatánja, úgy a Mass Effect Leviatánja is megpróbálja igazolni a Kaszások létét. Ahogyan a szörnyeteg mondja:
A ciklusok előtt a mi fajtánk volt a galaxis ura. Az alantas fajokat igényünk szerint szolgáinkká tettük. Egyre erősödtünk és ők sem szenvedtek hiányt. De saját maguktól nem védhettük meg őket. Idővel a fajok gépeket építettek, melyek pusztulást hoztak rájuk. A halott fajok pedig nem fizetnek hűbért. Megoldásként megalkottunk egy intelligenciát, melynek rendeltetése az élet megőrzése, bármi áron.
És emlékezzünk a Mass Effect első részéből a Fejedelem szavaira:
Mi teremtettünk rendet a szerves evolúció káoszában. Azért léteztek, mert mi megengedtük. És azért pusztultok el, mert úgy akarjuk.
Ez egy földhözragadtabb és kevésbé szervilis magyarázat, mert legalább nem úgy próbálja tálalni a megoldásnak nevezett förmedvényt a társadalmi problémára, mint amit racionális megfontolás alapján önként elfogadott a teljes társadalom. Ez az az államelmélet allegorikus megfogalmazása, amit az Állam exogén elméletének neveznek. Eszerint az elmélet szerint az Államok hódítás útján jönnek létre, úgy, ahogyan azt a Leviatán is elmeséli, és ahogyan arról Murray Rothbard beszámol Az Állam anatómiája című művében:
Az Állam sosem egy “társadalmi szerződés” által jött létre; mindig a hódítás és a kizsákmányolás idézte elő. A klasszikus paradigma az volt, hogy egy hódító törzs véget vetett hagyománytisztelő fosztogatásának és a meghódított törzs lemészárlásának, amikor ráébredt arra, hogy jóval tovább is tarthat és sokkal biztosabb is lehet a fosztogatás, illetve sokkal kellemesebbé is válhat a helyzet, ha élni és termelni hagyják a meghódított törzset, míg a hódítók uralkodóként telepednek le köztük, és stabil éves sarcot követelnek. A következőképp beszélhető el egy Állam születésének forgatókönyve: Egy rablóbanda sikeresen fizikailag uralma alá hajt egy területet “Ruritánia” déli hegyei közt, majd a bandavezér kikiáltja magát “a szuverén és független Dél–Ruritánia kormányának királyává.” Ha emberei rendelkeznek a szükséges nyers erővel ahhoz, hogy egy ideig fenntartsák ezt az uralmat, csodák csodájára egy új Állam lép a “nemzetek családjába” és a hajdani banditák a birodalom törvényes nemességévé változnak.
Fentebb láthattuk, hogy soha egyetlen közösség sem fogadná el megoldásként a konfliktusok esetleges elkerülésére az Államot, mint megoldást. Azt is láthattuk, hogy az Állam folyton olyan funkciókat vállal magára, amelyek közvetlenül szolgálják a hatalmát, mint az oktatást vagy az utak biztosítását.
Valójában a rendfenntartás is egy ilyen funkció. Ahogyan a Leviatán mondta: „A halott fajok nem fizetnek hűbért.”
Másképpen fogalmazva a hatalomnak önérdeke egy minimális szintű békét teremteni az alattvalói között, hogy produktívak maradhassanak és adót fizethessenek.
De lényegében itt kezdődik az a narratív káosz és ellentmondás, ami a közönség számára csalódássá tette a Mass Effect konklúzióját. A Leviatán szavait összefoglalva, „az alantas népek gépeket építettek, amik aztán elpusztították őket, így megalkottunk egy gépet azzal a céllal, hogy védelmezze őket, (ami aztán elpusztította őket).” A gépek természetesen itt is az Állam – az alantas népek saját államának, majd a Leviatán birodalmi államának – allegóriája.
A gépek és a szerves fajok közötti konfliktus bevezetésével a készítők megpróbálták beleerőltetni a racionalitást a Kaszások mészárlásába, mint ahogyan az emberek is megpróbálják beleerőltetni a racionalitást az Állam intézményébe, ami mindkét esetben olyan fájdalmas botlást eredményez, amit rossz végignézni.
Megpróbálták modern science–fiction köntösbe öltöztetni a hobbesi háborút, és a Kaszásokat beállítani a racionális megoldásként.
A Leviatán, majd a Kaszások azt bizonygatták, hogy nélkülük bizony a szerves lények gépeket teremtenének, amik ellenük fordulnának és elpusztítanák a teremtőiket, így meg kell teremteni olyan gépeket, amik a szerves lények ellen fordulnak és elpusztítják őket, hogy a szerves lényeket ne pusztítsák el a gépek.
Thomas Hobbes és a hobbesiánusok azt bizonygatják, hogy az Állam nélkül bizony az emberek erőszakot, kényszert és rablást alkalmaznának egymás ellen, így meg kell engedni az emberek egy csoportjának, hogy Államot alakítva büntetlenül használhassanak erőszakot, kényszert és rablást az emberek ellen, hogy az emberek ne alkalmazzanak erőszakot, kényszert és rablást egymás ellen.
„A teremtett mindig fellázad a teremtője ellen,” bizonygatja a Kaszásokat irányító mesterséges intelligencia a történet végső jelenetében. Valójában azonban pontosan a Kaszások léte okozza a hatalmas és látszólag megállíthatatlan, tömeggyilkos háborút a szintetikus és az organikus lények között. A Mass Effect három részének története során számtalan esetben történt, hogy a szintetikus és az organikus lények nem csupán békésen éltek egymás mellett, hanem aktívan segítették egymást. Shepard parancsnok hajóját felszerelték egy mesterséges intelligenciával, aki elkötelezetten segíti a szerves lényeket a Kaszások elleni háborúban. A Mass Effect univerzumának egyik faja, a Geth egy mesterséges intelligenciával felruházott faj, akik hajlandóak a segítségüket nyújtani a Kaszások ellen.
És valójában pontosan az Állam léte teszi állandóvá és elkerülhetetlenné az emberek közötti háborút. A történelem során számtalanszor láttuk, hogy a természetes rend állapotában, egy teljhatalmú Fejedelem nélkül is képesek az emberek békésen élni egymás között, a konfliktusaikat pedig a hagyományból és a filozófiai elvekből merítő választott bírók segítségével orvosolják. Amint azonban lehetőség nyílik arra, hogy az Államot használva kifosszák egymást, elindul egy hatalmas verseny a Hatalom irányításáért, és a különböző csoportok megállás nélkül küzdeni fognak azért, hogy újraelosztással és szabályozással állami támogatásokra, a versenytársaik ellehetetlenítésére, monopol– és kartellkiváltságokra, vámvédelemre, kenyérre és cirkuszra tegyenek szert.
Láthattuk, hogy ez az Állam nélküli természetes rend nem a hobbesi apokalipszist, hanem a görög civilizációt, Róma fénykorát és az érett középkort hozta el. Ahogyan Murray Rothbard fogalmaz Ethics of Liberty (A szabadság etikája) című művében:
… a legtöbb törvény – és kiváltképp a törvény leginkább libertárius részei – nem az Államtól, hanem a nem–állami intézményektől származik: törzsi szokásokból, szokásjogi bíróktól és bíróságoktól, a merkantil bíróságok kereskedelmi szokásjogából vagy azoknak a törvényszékeknek a tengerjogából, amit maguk a hajósok állítottak fel. A versengő szokásjogi bírók és a törzsi vének esetén a bírók nem törvényhozást folytattak, hanem kikutatták a törvényt a fennálló és általános elfogadott elvekből, majd ezt a törvényt alkalmazták bizonyos esetekre vagy új technológiai vagy intézményes helyzetekre. Ugyanez volt igaz a római magánjog esetén. Továbbá az ősi Írországban, egy társadalomban, ami évezredeken át létezett Cromwell hódításáig, „semmilyen nyoma nem volt az államilag adminisztrált igazságszolgáltatásnak”; a hivatásos jogtudósok versengő iskolái értelmezték és alkalmazták a szokásjog közös korpuszát, amely végrehajtását versengő és önkéntes túath–ok vagy biztosító ügynökségek végezték. Továbbá ezek a szokásra alapuló szabályok nem rendszertelenek vagy önkényesek voltak, hanem tudatosan az emberi értelem által felfedezhető természetjogban gyökereztek.
A Mass Effect végső kényszermegoldása, ami előhúzza a kalapból a szintetikus versus organikus háborút, ami teljesen ellentmond az addig felépített univerzumnak, egyszerűen csapnivaló történetírás. És a hobbesi háború, ami ellentmond az emberi történelem számtalan virágzó korszakának, egyszerűen csapnivaló filozófia.
Végső soron a Mass Effect azért nem volt képes elfogadható és kielégítő módon kidolgozni a Kaszásokat, mert ez egy olyan feladat, ami logikailag egyszerűen lehetetlen. A Kaszásokat, mint az Államot, nem lehet racionálisan igazolni.
Thomas Hobbes, írja Hans–Hermann Hoppe,
azt feltételezi, hogy az emberek gonosz farkasok, akiket báránnyá lehet változtatni, ha egy harmadik farkast uralkodónak teszünk föléjük. Ha ez a harmadik fél úgyszintén farkas – mint ahogy annak lennie kell – úgy még ha képes is békét teremteni két egyén között, ez nyilvánvalóan azzal jár, hogy egy állandó háború veszi kezdetét az uralkodó farkas és a most már békésen együttműködő két másik farkas között.
Az igazság a természetes renddel kapcsolatban pontosan az ellentéte annak, amit a hobbesiánusok vallanak. Hobbesnak igaza van abban, hogy az az apokaliptikus környezet, amit summum malumnak, a legfőbb rossznak nevezett, annyira élhetetlen, hogy az emberek tudatosan törekedni fognak arra, hogy elkerüljék azt.
De egyetlen épeszű közösség sem az Állam intézményével próbálná elkerülni azt. Egy épeszű közösség látná, hogy amint felruháznak egyetlen fejedelmet vagy csoportot az adóztatáshoz és a törvényhozáshoz való hatalommal, azzal kiszolgáltatják magukat a fejedelem szeszélyének, aki bármikor úgy dönthet, hogy elkobozza a vagyonukat, elnyomja és lemészárolja őket. Minden monopólium a termék drágulását és minőségének csökkenését idézi elő, az igazságszolgáltatás monopóliuma pedig nem kivétel ez alól. Tehát az állammal, nem pedig az Állam nélkül jelenik meg pontosan az, amire Hobbes figyelmeztet: ilyen keretek között „nincs helye az iparnak, mert annak gyümölcse bizonytalan: és ennélfogva nincsen semmilyen földművelés.” Pontosan az Állam képes vámokat kivetni és teljesen betiltani minden külkereskedelmet, ahogy azt az államok megannyiszor tették a történelem során, így nem az Állam nélkül, hanem az Állam miatt történik az, amire Hobbes figyelmeztet, amikor azt írja, nem volna „olyan árucikkek használata, amit tengeren importálnak.” És az emberi történelem során mindig pontosan azután történt az, amit Hobbes úgy írt le: „nincsen a Földről alkotott ismeret; nincsen időmérés; nincsen művészet; nincsen írástudás; nincsen társadalom;” miután az állami hatalom megsemmisítette a civilizációt, amin élősködött. Éppen ezért nevezték sötét kornak a Mükénéi civilizáció bukását követő korszakot és Róma bukását korai középkort; sötét, mert nem világítja meg a történteket az akkor született alkotások fénye. Mint ahogy az Állam teremtette meg a történelem során minden alkalommal azokat a korszakokat, amikben „végtelen félelem uralkodott és az erőszakos halál folyamatos veszélye fenyegetett,” az athéni birodalomépítéstől kezdve a római összeomláson át a huszadik század totalitárius szocialista államainak a mészárlásáig.
A hobbesi elmélet és az Állam „megállapodáson” vagy „társadalmi megegyezésen át” történő megalapításának elgondolása előfeltételezi, hogy egy ténylegesen épeszű közösség tanakodik a probléma megoldásáról. Egy épeszű közösség pedig – az Állam helyett – a következőkre jutna:
A mindenki háborúja mindenki ellen valóban elpusztít minden életszínvonalat és társadalmi rendet. Ugyanennek az éremnek a másik oldala pedig az, hogy a mindenki békés együttműködése mindenkivel növekvő életszínvonalat, rendet és civilizációt teremt. A munkamegosztással mindenki jobban jár.
A békés együttműködés legelső szabálya tehát, hogy mindenki jogos tulajdonosa a saját testének. Senki nem kezdeményezhet erőszakot a másik teste ellen, és az erőszak használata csak önvédelem céljából megengedett.
A külső, fizikai javakra vonatkozóan pedig: mindenki a jogos tulajdonosa azoknak a fizikai tárgyaknak, amik kezdetben tulajdonos nélkül, érintetlenül, természeti kincsként hevertek, majd fizikailag módosította vagy átalakította őket, „elegyítette velük a munkáját.” Míg a testeknél magától értetődő, hogy a test használója a tulajdonosa, a külső javaknál nem lehet első ránézésre eldönteni, hogy ki a tulajdonos. Ezért elengedhetetlen, hogy valaki fizikailag átalakítsa a természetadta kincseket. Ha jogot teremthet az, ha valaki csupán verbálisan fejezi ki a követelését és azt mondja, „ez meg ez az enyém,” az elkerülhetetlenül konfliktust eredményez, hiszen mindenki más is azt mondhatja, hogy „ez meg ez az enyém.”
A tulajdonlás logikailag magába foglalja, hogy a tulajdonos eladhatja, elcserélheti, elajándékozhatja, örökségül hagyhatja a tulajdonát, esetleg lemondhat a tulajdonjogáról. A békés együttműködés harmadik szabálya tehát: mindenki a jogos tulajdonosa az önkéntes cserével vagy ajándékozással szerzett javaknak.
Ezek azok a szabályok, amik lehetővé teszik a békés együttélést és elkerülik mindenki háborúját mindenki ellen. Azonban a társadalomban mindig vannak olyan egyének, akik készek megszegni ezeket a szabályokat és erőszakot kezdeményezni a békés emberek ellen. Szükség van bírókra és igazságszolgáltatókra, akik megvizsgálják a tényeket, majd döntenek ezekben a konfliktusokban.
De egyetlen ésszerű közösség sem döntene úgy, hogy bírói monopóliumot adjanak valakinek. És végképp nem döntenének úgy, hogy ez a bíró tetszés szerint megszegheti a békés együttélés törvényeit, illetve egyoldalúan megszabhatja és elkobozhatja a szolgáltatásának a díját. A társadalom tagjai ehelyett versengő bírókhoz, jogtudósokhoz és békéltetőkhöz fordulnának, akik már bizonyították az igazságosságukat, ahogyan azt közösségek a múltban számos alkalommal tették, és a társadalom virágzott.