Ha a libertárius mozgalom elsődleges és mindent felülíró céljának a szabadság diadalmának kell lennie olyan gyorsan, amennyire lehetséges, akkor az kell legyen a mozgalom elsődleges feladata, hogy a leghatékonyabb eszközöket használja fel ennek a célnak az eléréséhez. Ha egy kritikus azzal a váddal illet bennünket, hogy ezzel azt az erkölcstelen filozófiát valljuk, miszerint „a cél szentesíti az eszközt,” arra Ludwig von Mises adta a helyes választ: mégis mi más szentesíthetne valaha egy eszközt, ha nem a cél? Pontosan az a lényege az eszközöknek – definícióból adódóan – hogy elérjenek egy célt; egy eszköz nem egy önmagában vett cél. Azok a kritikusok például, akik azzal támadják a kommunistákat, akik hajlandóak meggyilkolni a tőkéseket a proletárdiktatúra céjlának megvalósítása végett, hogy „úgy hiszik, hogy a cél szentesíti az eszközt,” tévednek; a probléma a kommunistákkal nem az, hogy úgy hiszik, hogy az eszközök feladata célokat elérni, hanem hogy a céljaik (azaz a proletárdiktatúra) helytelenek. A libertárius számára a vágyott világ a szabadság világa, egy világ, ahol nem használnak erőszakot azok ellen, akik nem bűnözők, akik nem támadtak mások személyére és tulajdonára; a kommunisták tetteinek libertárius kritikája tehát az, hogy a gyilkosság hiánya nem a kommunista célok szerves része. Röviden, a libertárius kritika a kommunista célokra és elvekre irányul, nem pedig arra, ahogyan az eszközök és a célok közötti kapcsolatra tekintenek.
Ahhoz, hogy egy eszköz hatékony legyen, hogy a lehető leggyorsabban elérje a szabadság célját, világosnak kell lennie, hogy az nem mondhat ellent a célnak. Hiszen ha így tenne, azzal megakadályozzák a cél elérését, nem pedig elősegítik annak leghatékonyabb megvalósítását. A libertárius számára ez két dolgot jelent: (1) hogy sosem utasíthatja el a libertárius győzelem végső célját; és (2) hogy sosem használhatja vagy támogathatja az illibertárius eszközöket: a mások személye és jogos tulajdona elleni agresszió eszközét. Tehát a libertárius – az állítólagos célszerűség végett – soha nem tagadhatja vagy rejtheti el a teljes szabadság végső célját, valamint sosem alkalmazhat agressziót mások ellen a non-agresszió világára való törekvése során. A bolsevikok a forradalom előtt például részben fegyveres rablással finanszírozták magukat a tőkések „kizsákmányolása” nevében; nyilván, bármi magántulajdon elleni agresszió használata a libertárius mozgalom finanszírozása végett – amellett, hogy immorális a libertárius elvek alapján – ellenszegülne maguknak az elveknek és azok végső elérésének.