21. Az állatok “jogai” | A szabadság etikája

21. Az állatok „jogai”

Mostanában egyre divatosabb kiterjeszteni a jogok fogalmát az emberekről az állatokra és kijelenteni, hogy mivel az állatok az emberek teljes körű jogaival bírnak, megengedhetetlen – tehát senkinek sincs joga – megölni vagy megenni őket.

Természetesen sok probléma merül fel ezzel az állásponttal kapcsolatban, beleértve azt a kérdést, hogy melyik állatokat vagy élőlényeket kellene belefoglalni a jogok szférájába, és melyiket kellene kihagyni belőle. (Például nem találunk sok gondolkodót, aki addig merészkedne, mint Albert Schweitzer, és tagadná, hogy bárkinek is joga volna rálépni egy csótányra. És ha az elméletet tovább terjesztenénk a tudatos élőlényekről minden élőlényre, a baktériumokra vagy a növényekre egyaránt, az emberi faj egyhamar kihalna.)

De az alapvető hiba az állatok jogainak elméletében ennél sokkal elemibb és messzemenőbb.¹ Hiszen az emberi jogok kijelentése helyesen nem csupán érzelmekre alapul; az egyéneknek nem azért vannak jogaik, mert úgy „érezzük”, hogy lenniük kellene, hanem az ember és az univerzum természetének racionális vizsgálata folytán. Röviden, az embernek azért vannak jogai, mert azok természetes jogok. Amiben gyökereznek, az az ember természete: az egyén tudatos választási képessége; annak szüksége, hogy elméjét és energiáját használja célok és értékek kitűzéséhez, hogy tanuljon a világról, hogy törekedjen a céljaira a túlélés és gyarapodás végett; képessége és szüksége a más emberekkel való kommunikációra és interakcióra, illetve a munkamegosztásban való részvételre. Egyetlen állat vagy lény sem rendelkezik az értelem képességével, a tudatos döntéshozatal képességével, a környezete átalakításának képességével gyarapodás céljából, vagy a tudatos társadalmi együttműködés és a munkamegosztás képességével.

Tehát míg a természetjog – ahogy azt eddig is kihangsúlyoztuk – abszolút, van egy értelem, amiben relatív: csak az emberi fajra vonatkozik. Egy jogetika az emberiség számára pontosan az: minden ember számára, rassztól, vallástól, bőrszíntől, nemtől függetlenül, de kizárólag az emberi faj számára. A Bibliai történet éleslátóan mondta, hogy az embernek uralom „adatott” – vagy a természeti törvényben mondhatjuk, hogy uralommal „bír” – a föld minden faja fölött. A természettörvény szükségszerűen fajhoz kötött.

Az, hogy a fajetika fogalma a világ természetének része, továbbá akkor is látható, ha elgondolkodunk más lények tevékenységeiről a természetben. Több mint puszta tréfálkozás rámutatni arra, hogy az állatok végső soron nem tisztelik más állatok „jogait”; a világ és minden természeti faj állapota, hogy úgy tartják fenn életüket, hogy megesznek más fajokat. A fajközi túlélés fogakkal és karmokkal történik. Kétségtelenül abszurd lenne azt mondani, hogy a farkas „gonosz”, mert annak köszönheti az életét, hogy „agressziót követ el” a bárányok, csirkék, stb. ellen. A farkas nem egy gonosz lény, ami „agressziót követ el” más fajok ellen; egyszerűen követi saját túlélésének természeti törvényeit. Hasonlóképp az ember esetén. Épp annyira abszurd azt mondani, hogy az ember „agressziót követ el” a tehenek és a farkasok ellen, mint azt mondani, hogy a farkasok „agressziót követnek el” a bárányok ellen. Ha továbbá egy farkas megtámad egy embert, és az ember megöli, abszurd volna vagy azt mondani, hogy a farkas egy „gonosz agresszor” volt, vagy azt, hogy a farkast „megbüntették” a „bűncselekedete” miatt. Azonban pontosan ez következne abból, ha az állatokra is kiterjesztenénk a természetjogi etikát. A jogok, a bűnözés, az agresszió bárminemű fogalma kizárólag az ember vagy emberek csoportjának más emberek ellen elkövetett tetteire alkalmazható.

Mi a helyzet a „marslakó” kérdéssel? Ha valaha felfedezünk más bolygóról származó lényeket és kapcsolatba lépünk velük, mondhatnánk-e, hogy nekik vannak olyan jogaik, mint egy emberi lénynek? A természetüktől függene. Ha az elméleti „marslakóink” olyanok volnának, mint az ember – tudatos, racionális, kommunikációra és a munkamegosztásban való részvételre képes lények – akkor feltételezhetően ők is rendelkeznének a jogokkal, amik most a „földi” emberekre korlátozódnak.² De tegyük fel – másrészről – hogy a marlakók jelleme, természete egyúttal megfelel a legendás vámpír természetének is, és kizárólag emberi vér fogyasztásával képesek túlélni. Ebben az esetben – intelligenciájuktól függetlenül – a marslakók a halálos ellenségeink volnának, mivel nem tekinthetnénk rájuk úgy, mint akik jogosultak az emberiség jogaira. Halálos ellenségek volnánk, ismét, nem azért, mert gonosz agresszorok, hanem természetük szükségletei és követelményei miatt, ami óhatatlanul összetűzésbe kerülne a miénkkel.

Igazából van némi igazság a szólásban, miszerint „el fogjuk ismerni az állatok jogait, amint kérelmezni fogják azt.” A tény, hogy az állatok nyilvánvalóan nem képesek kérelmezni a „jogaikat”, a természetük része, és része az oknak, amiért világosan nem egyenlőek az emberrel, és nem rendelkeznek annak jogaival.³ Ha pedig felmerül az az ellenvetés, hogy a babák sem tudnak kérelmezni, a válasz természetesen az, hogy a babák jövőbeli felnőtt emberek, míg az állatok nyilvánvalóan nem.⁴

Lábjegyzetek

Az állítok vélt jogai ellen megfogalmazott támadásért lásd Peter Geach, Providence and Evil (Cambridge: Cambdrige University Press, 1977), 79-90. o.; és Peter Geach, The Virtues (Cambridge: Cambdrige University Press, 1977), 19. o. ↩
Lásd az emberről és hasonló lényekről szóló rövid tárgyalást John Locke, An Essay Concerning Human Understanding (New York: Collier-Macmillan, 1965) 291. o. ↩
A nyelvhasználat és az emberi faj közeli kapcsolatáról lásd Ludwig Wittgenstein, Philosophical Investigations, (New York: Macmillan, 1958) 2. kötet, xi, 223. o. ↩
Az „állatok jogai” támogatóinak alapvető hibája tehát, hogy képtelenek azonosítani – vagy akár megpróbálni azonosítani – az emberi faj különleges természetét, és ennélfogva a különbséget az emberi lények és más fajok között. Miután képtelenek ilyen keretek között gondolkodni, a szubjektív érzések futóhomokjában ragadnak. Lásd Tibor R. Machan, Human Rights and Human Liberties, (Chicago: Nelson-Hall, 1975), 202-3, 241, 245, 256, 292. o. A csecsemők és az állatok összekeverésének kritikájáért lásd L.G. Frey, Interests and Rights, (Oxford: Clarendon Press, 1980), 22. o. Frey könyve a filozófia állatjogi divatjának üdvözlendő kritikája. ↩