Extremum

Aki követi az amerikai politikai diskurzust, tudja, hogy az amerikai jobboldal rettentő fenyegetést lát Kínában. A megfogalmazott kritikának egy része gazdasági téveszmékből származik, a másik pedig a kínai állam szabadságellenes intézkedéseit, orwelli megfigyelőállamát, az ujgurok ellen elkövetett népirtást és elnyomást, valamint az "egy Kína politikát" kritizálja.

Ami a protekcionista érveket illeti, ezek a kritikusok teljes mértékben tévednek. A termelés nem kitelepül Kínába, hanem Kína egy hatalmas ütemben iparosodó ország, ami az elmúlt évtizedek során kifejlesztette a saját iparát. Kína jelenleg nem egy kommunista, hanem egy intervencionista gazdaság, épp úgy, ahogyan Amerika sem egy kapitalista, hanem egy intervencionista ország. Mindkettőben lehetséges egy bizonyos szintű szabad vállalkozás, a magánvagyon felhalmozása és befektetése, a fogyasztás egy bizonyos szintű szabadsága. És az állam mindkét országban számos ponton beleavatkozik ezekbe a tevékenységekbe.

Az amerikaiak az elmúlt száz évben olyan súlyosan aláásták a saját gazdaságuk produktivitását az elvadult intervencionista politikájukkal, hogy ellehetetlenítették, hogy a gazdaságuk hatékonyan kiszolgálhassa a világgazdasági igényeket. Kína azonban jelentős mértékben felszabadította a gazdaságát a valóban kommunista időkhöz viszonyítva, így kifejlődhetett az a kínai ipar, ami képes olcsón és egyre jobb minőségben ellátni a világ fogyasztóinak az igényeit.

Amíg Amerika a tőkefelélés politikáját folytatta, Kína lehetővé tette a magántőke képződését és a magánvállalkozás kialakulását.

És bármilyen protekcionista lépések mellett kötelezze is el magát Amerika, semmit nem fog változtatni a dolgon. Kína továbbra is ki fogja szolgálni a világpiacot, Amerika pedig - hacsak meg nem szünteti a gazdaság állami megkötését - továbbra is képtelen lesz rá.

Kína valójában hatalmas szolgálatot tesz a világnak azzal, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja a szellemi tulajdonjogoknak nevezett kitalálmányt. A szellemi tulajdon egy hamis illúzió, aminek a kikényszerítése csakis a valódi, fizikai magántulajdon ellen elkövetett agresszív erőszakkal lehetséges. Az ember nem tulajdonolhat gondolatokat, ötleteket, nem szűkös dolgokat; csakis fizikai tárgyakat tulajdonolhat. És azzal, hogy Kína engedi a szabadalmak és a szellemi jogok más formáinak a szabad felhasználását, röviden, a másolás szabadságát, valójában e tekintetben sokkal inkább a magántulajdon oldalán áll, mint az összes többi nyugati ország, és hatalmas mértékben elősegíti az innovációt, a gazdasági fejlődést és a fogyasztói igények kiszolgálását. Ez egy roppant alábecsült, de hatalmas szolgálat, amit Kína nyújt a világnak.

Ami a kínai állam azon intézkedéseit illeti, amelyek eltiporják egyes területek, népcsoportok vagy egyének szabadságát, ezekkel kapcsolatban nem érdemes vitatkozni. Nyilvánvalóan hátborzongató, gonosz, elítélendő és ellenzendő intézkedések.

De van valami rettenetesen képmutató abban, amikor az amerikai nacionalisták ezeket a szólamokat hangoztatják. Ugyanis az a pusztítás, azok a károk, az a civilizációrombolás, amit az amerikai állam elkövetett a nyugati civilizáció ellen az elmúlt száz év során, összehasonlíthatatlanul hatalmasabb, mint bármi, amit Kína tett az országának határain kívül.

Amerika volt az, ami elpusztította Európa régi monarchiáit, amelyek sokkal szabadabb és civilizáltabb társadalmakat alkottak, mint a demokrácia tömeguralma. Az európai monarchiák vége egyben a klasszikus liberalizmus korszakának is a végét jelentette; beköszöntött az államhatalom megfékezhetetlen terebélyesedésének a korszaka, ahol a hatalmukat folyton féltő, megszerezni és fenntartani kívánó politikusok egymást túllicitálva ígérik meg a tömegnek ciklusról ciklusra, hogy minden gondjukról és vágyukról gondoskodni fognak az állam hatalma segítségével. Az átlagos demokratikus politikus, akit a tömeg megszavaz, összehasonlíthatatlanul alantasabb, visszataszítóbb, démonibb, civilizálatlanabb és szabadságellenesebb figura, mint az előző korok királyai. És a monarchiák elpusztítása adott teret a huszadik század rettentő szörnyűségeinek, a fasizmus, a nácizmus és a szovjet szocializmus uralmának.

Amerika volt az, aki a progresszív kor és a New Deal ideológiájának elterjesztésével belevezette a nyugati világot a féktelen intervencionizmus korszakába. Amerika volt az éllovasa annak a gazdasági pusztításnak, amit őt követve átvett minden nyugati ország. Amerika kényszerítette puha és kemény eszközökkel a világ országait a dollárhegemónia elfogadására, hogy a nemzetközi kereskedelem és tartalékvaluta-rendszer az általa korlátlanul nyomtatható pénzre épüljön, és más országok a valódi erőforrásaikkal fizessenek az amerikai papírért.

Amerika követte el a kétszeres tömegmészárlást Japán népessége ellen az atombombákkal. Amerika mészárolta le civilek tízezreit Drezdában, százezrét Tokióban, és millióit a Közel-Keleten. Amerika buktatta meg az iráni kormányt, megágyazva az iszlamista fanatikusok hatalomra jutásának. Amerika szállta meg Irakot és gyilkolt le százezreket egy nyilvánvaló hazugságra alapozva. Az amerikai birodalom destabilizálta a Közel-Keletet, megteremtve az okot arra, hogy milliók vándoroljanak Európába. Amerikai bombák és dróncsapások zúdultak Jemenre, Szomáliára, Pakisztánra és Afganisztánra. Az amerikai beavatkozás hozta létre azt a terrorista ellenreakciót, amely megannyi életet követelt a nyugati világban. Sőt az amerikai állam finanszírozta, fegyverezte fel és képezte ki azokat a csoportokat, mint az afganisztáni mudzsahedineket vagy a szíriai iszlamista lázadókat, amelyekből később terroristák lettek. És Amerika mélyállama finanszírozta azokat az NGO-kat és médiaorgánumokat, amelyek Európa határainak megnyitásáért dolgoztak.

Ahogyan azokat a pusztító neomarxista eszméket is az amerikai állam által finanszírozott egyetemek és szervezetek terjesztették el a nyugati világban, amelyeknek a célja elpusztítani a család intézményét és a kapitalizmus ingatag maradványait.

A nyugati civilizáció ellen elkövetett fenti és számos másik bűn mellett, mégis mi az, amit Kína elkövetett a nyugati világ ellen? Talán azt a borzasztó bűnt, hogy olcsó termékekkel látta el a nyugati fogyasztókat, amelyek emelték mind a nyugati fogyasztók, mind a kínai dolgozók életszínvonalát? Kínának sosem voltak imperialista vágyai az egy Kína politikán túl. A protekcionista tévképzet az egyetlen, amit az amerikai nacionalisták fel tudnak hozni amellett, hogy miért kellene rettegnünk Kínától - miközben kényelmesen figyelmen kívül hagyják, hogy minden okunk megvan rettegni Amerikától.