Az alkotmányos államok életének legválságosabb perceiben adták meg századok tapasztalatai az egyéni szabadság érvényesülési módozatának, a községi és törvényhatósági önkormányzatnak a fennállás jogosultságát; századokon keresztül változó szerencsével folytatott küzdelem gyümölcse azon meggyőződés, hogy a zsarnoki önkény által üldözőbe vett, eltiprással fenyegetett népjogoknak nyugalmas révpartot, erős menhelyet gyakran csak a szabadságnak eme szűz földje nyújthat. Eddig csak egyének vagy a többségnek zsarnoksága tartott hajtóvadászatot a nemzeti jogok ellen; a jelenkornak volt fenntartva, hogy emlőin az egyéni és testületi szabad öntevékenységnek egy másik félelmetes ellenségét nevelje naggyá. Az abszolutizmus semmit nem vesztett végzetes hatalmából, fagyos érintése ma is éppen olyan borzadályt ébreszt, mint valaha; mellette áll azonban immár egy másik rémalak is: korunk visszataszító szörnyszülöttje, a szocializmus, vagy igazabb nevén szólítva, a kommunisztikus társadalmi mozgalom. Mindkét szörnynek egyaránt mérgesek fogai, egyaránt halálos harapása; összeütközésük azonnal, az egyiknek túlsúlyra emelkedése lassanként vezet el a forradalomhoz ott, ahol hiányzik a varázserő, mely egyedül képes megtörni ádáz rohamukat; ott, hol megsemmisítették az államélet regulátorát, a községi és törvényhatósági önkormányzatot!