Anarchia a mindennapokban

Stefan Molyneux

Bevezetés

Nehéz megállapítani, hogy valaha rehabilitálható-e egy szó - vagy egyáltalán érdemes-e megpróbálni.

A szavak fegyverek; ugyanúgy használhatók jóra vagy gonoszra, ahogy bármely más eszköz. Mindannyian ismerünk olyan klisévé vált kifejezéseket, mint „terrorista” vs. „szabadságharcos,” stb. Egy ateista lehet „hitetlen,” egy hívő pedig „babonás.” Egy meggyőződéses embert hívhatnak „szélsőségesnek,” egy mérsékeltet „gyávának.” Egy szabad lelket nevezhetnek szabadosnak vagy hedonistának, egy óvatos introvertáltat nehézkes prűdnek.

A szavak egyben az ítélkezés - elsődlegesen az erkölcsi ítélkezés – fegyverei is. Mondhatjuk, hogy az ember „megszabadulhat” a bűneitől, ha befogadja Jézust, ahogyan azt is, hogy „megszabadulhat” az irracionalitástól, hogyha nem. Egy hazafi azt mondaná, hogy a katona a hazát „szolgálja,” mások talán felelősségre vonnák vak engedelmességéért. A békeidőben „gyilkosságnak” vélt cselekedeteket „dicsőnek” tartják a háború alatt, és így tovább.

Egyes szavakat sohasem lehet rehabilitálni - és nincs is rá szükség. Náci, gonosz, vérfertőzés, bántalmazás, nemi erőszak, gyilkosság – ezek a szavak az emberi lélek legsötétebb impulzusait jelentik, és sohasem kaphatnak pozitív töltetet. Edmund talán így kiált a Lear Királyban: ,,Rossz, légy te üdvöm!" mégis tudjuk, hogy állítása nem ellentmondás; pusztán az mondja: „amit mások rossznak neveznek - az önérdekem – számomra jó.”

Az „anarchia” szó talán már-már menthetetlen – bármely igyekezet, amely jóságot keres benne, hiábavaló volna – vagy a hiábavalónál is rosszabb: a kórházi dráma kliséjének filozófiai megfelelője, ahol a sebész vakon elutasítja, hogy lemondjon a nyilvánvalóan halott páciensről.

Talán éppen ilyen bolond küldetésre vállalkoztam ezzel a kis könyvvel. Talán az „anarchia” szót annyi bántalom érte, olyan mélyre taszították a vitathatatlan emberi gonoszság poklába, hogy sohasem szabadítható meg gonosz többlettartalmától, amely állítólag áthatja őt.

Milyen képek jutnak eszedbe, amikor meghallod az „anarchia” szót? Bizonyára a törvénynélküliség tébolyult, erőszakos lázadásainak látványa – egy poszt-apokaliptikus, darwini mindent-szabad világ, ahol az erősebb, a gonosz elnyomja a szelídet és az értelmeset. Netán őrült politikai célkitűzésnek látod, melyek gyilkos vágyakat és a merényletekre törekvést bújtatják ideológiai köntösbe, és aminek érdekében vad tekintetű, bajuszos férfiak ritkás hajjal és akcentussal házi készítésű bombát gurítanak a lassan integető, hajlongó uralkodók díszes kocsija alá. Vagy esetleg filozofikusabb szellemben látod az „anarchia” szót; a koffeintúladagolástól szenvedő örök egyetemisták megszállott és dühös suttogásaiként; nihilista meghajlásként minden előtt, ami az emberi természetben csábító és gonosz, zuhanásként az önuralom pereméről a pillanat őrült mágiájába, szabályok nélkül, tervek nélkül, jövő nélkül…

Ha egy napsütéses délután kamasz fiad azzal a bejelentéssel jönne haza, hogy anarchista lett, valószínűleg szükségét éreznéd átkutatni a táskáját hajfesték, friss piercing, egy rakás smink és piszkos tűk után. A bejelentése valószínűleg kinyitna egy bizonyos csapóajtót a szíved alatt, és attól félnél, a zuhanás talán örökké tart. A megemelkedő pulzusod lüktetése közben valószínűleg olyan kemény szavak merülnének fel, mint az „intervenció,” „átnevelőtábor,” „gyógykezelés,” „intenzív terápia.”

Természetesen mindez igaz is lehet - talán valóban egy rég a hullaházba szánt páciens mellkasát nyomkodom, de bizonyos… ösztönök, mondhatnám, vagy talán összefüggések mégsem hagynak nyugodni; nem tudok szabadulni a félelemtől, hogy talán nem is az anarchia szó fekszik a műtőasztalon és kapaszkodik az életbe - hanem az igazság.

Megpróbálom egy-két bekezdésben elmagyarázni, mi zavar ennyire abban a lehetséges igazságtalanságban, hogy az „anarchia” szót betaszítjuk a gonosz medrébe - amennyiben nem győzlek meg a következő egy-két oldal végére arról, hogy itt talán tényleg valami nagy igazságtalanság folyhat, kénytelen leszek másokkal folytatni az újjáélesztés feladatát, mivel egy percig sem képzelem, hogy rávehetlek arra, hogy jónak nevezz valamit, ami valójában gonosz.

És nem is akarnék ilyet.

Nos, az „anarchia” szó valódi jelentése (az Oxford English Dictionary szerint) a következő:

Az állam hiánya; a törvénynélküliség állapota a központi hatalom hiányából vagy hatástalanságából fakadóan; politikai zűrzavar.
Egy teoretikus társadalmi berendezkedés, amelyben nem található kormányzó személy vagy személyek, hanem minden egyén teljes szabadságban él [a zűrzavar belekeverése nélkül].

Tehát láthatjuk, hogy az „anarchia” szó két központi jelentéssel bír: mind az állam, mind a társadalmi rend hiánya; valamint az állam hiánya, szociális zűrzavarra való utalás nélkül.

Állam nélkül…

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Nos, világos, hogy a világon kétféle vezető létezik – aki ösztönzőkkel irányít, és aki erőszakkal. Azok, akik ösztönöznek, fizetséget ajánlanak, hogy menj és dolgozz nekik; akik erőszakot használnak, börtönbe vetnek, ha nem ragadsz fegyvert értük.

Akik ösztönzéssel vezetnek, úgy próbálnak rávenni téged arra, hogy az ő iskolájukba küldd a gyermekeidet, hogy ésszerű árakat, stimuláló órákat és objektív, bizonyított sikereket ajánlanak. Akik erőszakkal irányítanak, egyszerűen közlik veled, hogy ha nem fizetsz adót, amivel fenntartják az iskolájukat, börtönbe zárnak.

Nyilvánvaló, ez a különbség az önkéntesség és az erőszak között.

Az „anarchia” szó nem jelenti azt, hogy „nincsenek szabályok.” Nem jelenti, hogy „ölj másokat viccből.” Nem jelent „szervezetlenséget.”

Egyszerűen annyit tesz, hogy „politikai vezető nélkül.”

A különbség természetesen a politika és az élet bármely más területe között az, hogy ha nem engedelmeskedsz az államnak, börtönbe fognak zárni. Ha megpróbálod megvédeni magad azok elől, akik azért jönnek, hogy börtönbe zárjanak, le fognak lőni.

Tehát - mit is jelent pontosan az „anarchia” szó?

Egyszerűen egy mód a másokkal való érintkezésre anélkül, hogy erőszakkal fenyegetnénk őket, ha nem engedelmeskednek.

Egyszerűen azt jelenti, hogy „politikai erőszak nélkül.”

A különbség e között a szó között és olyan szavak között, mint a „gyilkosság” vagy a „nemi erőszak” az, hogy életünk során nem keverjük össze a gyilkosságot és a nemi erőszakot teljesen ellentétes tettekkel, és nevezzük aztán az eredményt normálisnak, erkölcsösnek és egészségesnek. Nem fojtunk meg egy embert reggel, aztán segítünk át egy nőt az úttesten délután, és nevezzük magunkat „jónak.”

Sosem tartjuk egy jó ember életének szükséges részeként azokat a tetteket, amelyeket gonosznak vélünk – a testi vagy nemi erőszakot, a gyilkosságot, a rablást. Egy gyilkossággal vádolt személy nem szabadulhat azért, mert megállapítja, hogy életében mindössze öt másodpercet töltött gyilkossággal, a többi időben pedig nem gyilkolt meg senkit.

Ezen a gonosznak vélt tettek esetében egyetlen bűn megváltoztatja egy egész élet morális karakterét. Soha nem lennél képes ugyanúgy gondolni egy barátra, akit elítélnek nemi erőszakért.

Viszont nem ez a helyzet az „anarchiával” – az egyáltalán nem illik bele a „gonosz” ezen kategóriájába.

Amikor egy politikai erőszak nélküli - állam nélküli – társadalomra gondolunk, mindig felvillannak előttünk a káosz és brutalitás kísértetei, azonnal és úgy tűnik, végérvényesen.

Viszont csak egy pillanatra kell belegondolni, hogy az ember észrevegye, hogy életünk nagy részét teljes és totális anarchiában éljük - és ezt az anarchiát nevezzük „erkölcsi jónak.”