Szóval végül apró magyarhonunkba is elérkezik a forradalom. Talán az európai országok közül az utolsóként, de a libertárius mozgalom lassan Magyarországon is kibontja a szárnyait, és itt is kezdetét veszi a szabadság, a tulajdonjogok, a kapitalizmus mellett, az államizmus, az állami beavatkozás, a fojtogató adóztatás, a papírpénz-infláció, az erőszakos újraelosztás ellen vívott szellemi és kulturális háború.
Az első nemzetközi libertárius konferencia nyitóbeszédében Murray Rothbard felvázolta a libertárius mozgalom hat fokozatát. A beszédét rögzítették és a legnagyobb örömünkre mind a mai napig megtekinthető. Murray, aki számos alkalommal írt a helyes libertárius stratégia kérdéséről,1 és úgy gondolta, hogy a stratégia épp olyan fontos ága a libertárius bölcseletnek, mint az erkölcsfilozófia vagy a gazdaságelmélet, a beszédében összefoglalta azokat a fázisokat, amelyeken minden libertárius mozgalom - vagy pontosabban a nagy libertárius mozgalom minden területi egysége - szükségszerűen végighalad.
A következőkben ezt a hat fokozatot szeretném ismertetni. De Murray 1982-es beszéde óta változott egy s más, nevezetesen megjelent az internet, amit számba kell venni a fokozatok elemzése során. Továbbá mivel a magyarországi helyzetről, a magyar libertárius mozgalom jövőjéről beszélünk, az itt és most uralkodó állapotokhoz kell igazítani a stratégiai kérdéseket.
A MAGYAR HELYZET
A libertárius mozgalom célja felszabadítani az egyént az állami kényszer alól az élet minden területén.
Felszabadítani az értékteremtőket az élősködő adóterhek alól. Felszabadítani a vállalkozókat a bénító gazdasági szabályozások alól. Felszabadítani a betegeket az államosított egészségügy alól. Felszabadítani a diákokat a fiatalságuk tizenhétezer óráját elrabló állami oktatás alól. Eltörölni azokat az erkölcstelen és gonosz törvényeket, amelyek bűntettnek nyilvánítják és kényszerrel fojtják el az áldozat nélküli, békés tevékenységek sokaságát, mint a droghasználatot vagy a prostitúciót. A kényszerre és erőszakra alapuló állami megoldásokat önkéntes és békés megoldásokra cserélni. Nemet mondani arra, hogy az állam betolakodjon a család intézményébe, és a szülőknek azt kelljen tanítaniuk a gyermekeiknek, amit az állam megparancsol. Nemet mondani arra, hogy a fiatalokat és az egészségeseket kényszerítsék egyre inkább elszegényítő adókkal az idősek és a betegek segélyezésére, ezzel eltörölve a személyes felelősségvállalás hiányának összes természetes következményét.
Eltörölni a magántulajdonjogok ellen elkövetett igazságtalanságot és a gonoszt a társadalmi élet minden területén. Ez a libertárius hitvallás.
Több alkalommal érveltem amellett, hogy a libertárius cél elérésének legjobb módja a nemzet decentralizációja. Ahelyett, hogy egyetlen központi kormány uralkodna tízmillió magyar fölött, a döntéshozatalt minél inkább területi szintre, megyék és városok szintjére kell hozni. Ez azt eredményezné, hogy amikor bármelyik kisebb terület kormánya túlságosan elnyomóvá és zsarnokivá válik, az emberek szabadon költözhetnek és költöznének egy másik megyébe vagy városba - anélkül, hogy teljesen el kelljen hagyniuk az országukat és a nemzetüket. És az a terület fog gazdaságilag és társadalmilag a legsikeresebb lenni, ami a legnagyobb mértékben megvalósítja a szabadság libertárius programját. Mivel minden kormány érdekelt abban, hogy az adófizetők az ő területén maradjanak, így egyik sem hozhat olyan intézkedéseket, amelyek elűzik a lakosait. A decentralizált nemzet így természetes korlátok közé szorítja és megfékezi az államizmus terjedését.2
Tehát libertáriusként a hangsúlyt a területi autonómiára, az önkormányzatiságra és a városi, megyei önrendelkezésre érdemes fektetni. Minden döntést az oktatáspolitikától kezdve a gazdaságpolitikáig helyben kell meghozni.
Mindemellett azért a központosítás eltörlése, a decentralizáció az a program, ami a legnagyobb sikerrel járhat, mert ez még az oktatás kritikus kérdését is megkerüli. A libertáriusok körében általánosan elfogadott, hogy az oktatás központi stratégiai szerepet tölt be. Meg kell értetni az emberekkel, hogy a társadalmunkat jelenleg emésztő problémákat nem a kapitalizmus, hanem épp ellenkezőleg, a kapitalizmus hiánya, az állami beavatkozás okozza. Rá kell mutatni a gazdaságelmélet, a történelem és a filozófia segítségével, hogy a gazdasági válságok, az oktatás és az egészségügy permanens válsága, a gazdasági stagnálás és a szegénység mind az államizmus szükségszerű következményei.
A nemzet decentralizációjához viszont mindez szükségtelen. Ha valaki meg van győződve arról, hogy a szabadság hiánya, az intervencionizmus, a zsarnokság, a fojtogató adók vagy épp a szocializmus hozzák el a legnagyobb bőséget és fejlődést, számukra épp úgy megnyerő lehet a decentralizáció ötlete, hiszen ha valóban igazuk van, akkor a területek természetes versenye következtében pontosan az ő gazdasági programjukat fogják megvalósítani. Persze nincsen igazuk, de ez részletkérdés. Tehát a helyi libertárius mozgalmak még akkor is el tudják nyerni számtalan ember támogatását a decentralizáció programjával, ha ezek az emberek maguk nem válnak libertáriusokká.
Mindennek fényében a helyes libertárius stratégia Magyarországon nem egy nagy, nemzeti libertárius mozgalom, hanem számtalan apró, helyi mozgalom és kezdeményezés, amelyeket összeköt a szabadság iránti elköteleződés, a közös cél és néhány szabadságpárti, libertárius szervezet és központ. Továbbá ha nem is a számos megyei decentralizációs mozgalom volna a leghatékonyabb útvonal, akkor is egyedül helyi mozgalmakról beszélhetnénk, mert minden szervezés és aktivizmus megköveteli a tagok fizikai közelségét. Tehát a libertárius mozgalom következőkben bemutatásra kerülő hat fokozata a helyi, városi és megyei libertárius mozgalmak hat fokozata.
1. A "MAGÁNYOS BOLOND" FÁZIS
A legelső fázis az elszigetelt, magányos gondolkodó fázisa az államisták tengerében. Valaki valahogyan felfedezi a libertárius eszmét, meglátja a benne rejlő igazságot és... magára marad vele. Ezen a történelem során átesett mindenki, aki valaha új gondolatokkal próbálta felülírni a társadalom hibás, néha egyenesen korrupt nézeteit. Ayn Rand Ősforrás című regénye hősének szavaival:
Az évszázadokon át voltak emberek, akik új utakra léptek, és nem volt náluk semmiféle fegyver, pusztán saját elképzelésük. Céljaik különböztek, de ez közös volt mindannyiukban: a lépés első volt, az út új volt, elképzelésük eredeti, és az erre kapott válasz – a gyűlölet volt. A nagy alkotók – gondolkodók, művészek, tudósok, felfedezők – egyedül álltak szemben koruk embereivel. Minden nagy gondolattal szembeszálltak. Minden nagy találmányt elítéltek. Az első motort esztelenségnek tartották. A repülőt megvalósíthatatlannak bélyegezték. A szövőgépet ördöginek gondolták. Az érzéstelenítést bűnösnek vélték. De az eredeti elképzeléssel rendelkező emberek nem torpantak meg. Küzdöttek, szenvedtek és fizettek. De győztek.
Az internet korában a magányos fázisnak nem is kell annyira magányosnak lennie. A Facebook-csoportunkban tárt karokkal várunk minden szabadságszerető libertáriust, ahol megismerhetnek másokat, akik hasonló szellemiséget vallanak, és ami legalább részben enyhíti az első fázissal járó elszigetelődést.
2. A "KÉT MAGÁNYOS BOLOND" FÁZIS
A libertárius mozgalom második fázisa akkor veszi kezdetét, amikor a magányos libertárius rábukkan egy másik libertáriusra. Ez történhet úgy, hogy meggyőz egy barátot, egy családtagot, egy szeretőt, vagy rábukkan valakire, aki már előzőleg meggyőződéses libertárius volt. Murray esetében mellesleg a legelső ember, akit a saját szavaival "megtérített," az édesapja, David Rothbard volt.
Rothbard ezen a ponton megemlít egy fontos dolgot azzal kapcsolatban, ahogyan az emberek libertáriussá válnak. A legtöbb "megtérés" nem hosszadalmas vitákkal, az államista ellenérvek egymás után való megcáfolásával történik, amíg a másik fél végül ki nem fogy az érvekből és el nem ismeri a libertarianizmus igazát. Sokkal inkább úgy válnak az emberek libertáriussá, hogy olvasnak vagy hallanak valamit, amiről mélyen belül mindig is meg voltak győződve.
Az egyik meghatározó pillanat Murray életében például az volt, amikor látott egy óriásplakátot, amire nagy betűkkel az volt ráírva: "Ne vegyél államkötvényt. Az adóztatás rablás." Én is hasonló élményen estem át, amikor először olvastam Az Állam anatómiáját, és meg vagyok győződve arról, hogy valóban így történik a legtöbb konverzió, mivel úgy gondolom, a szabadság iránti odaadás végső soron a jellem, nem pedig az érvek kérdése. Aki el akarja nyomni és kényszeríteni akarja az embertársait, az nem fog az erkölcsös útra térni, csak azért, mert megérti az infláció vagy az állami beavatkozás káros hatásait. Ha nem élheti ki a kényszer iránti vágyait azzal, hogy támogatja az állami beavatkozást, akkor ott az oktatás, ha nem az oktatás, akkor a segélyezés, ha nem a segélyezés, akkor az utak, és így tovább a végtelenségig. Az államizmus lelki eredetű.
3. A "BÖLCSELETI ISKOLA" FÁZIS
A harmadik fázis a harmadik libertárius csatlakozásával veszi kezdetét. Rothbard szavaival:
Egy ember még csak egy magányos bolond, kettő még csak két magányos bolond... de három... az már egy bölcseleti iskola!
Három ember már tömeg, és sokkal nagyobb befolyást tudnak gyakorolni a környezetükre, mint két magányos libertárius. Rothbard hozzáteszi, hogy a tapasztalatai alapján, ha összegyűlik három ember, onnan nagyon egyszerű a létszámot 6-7 főre bővíteni, amivel a mozgalom a negyedik fázisba lép.
4. A "TANULÓKÖR" FÁZIS
A negyedik fázis a tanulókör fázis. 6-10 libertárius rendszeresen találkozik hogy összeüljenek, mélyítsék a libertarianizmusról alkotott ismereteiket, hogy a libertárius klasszikusokat olvassák és éjszakákba nyúlóan megvitassák a filozófiai kérdéseket. Rothbard szerint, az már jó növekedési ütemnek számít, ha a kör évente egy taggal bővül.
Viszont van itt valami, amit érdemes megjegyezni a tanulókör fázissal kapcsolatban. Rothbard New Yorkban élt, New York lakossága pedig az 1950-es években, abban az időben, amikor Rothbard és a közeli ismerősei megalapították a Bastiat-kört és rendszeresen találkoztak, 7,8 millió fő volt. Nos, 10 ember aligha tud jelentős befolyást gyakorolni egy 7,8 milliós városban. De ne feledjük el, hogy Magyarországon egészen más helyzettel találjuk szembe magunkat. Itt a teljes ország lakossága 10 millió fő, és egy-egy vidéki városban csupán néhány tízezren, a megyékben pedig néhány százezren élnek.
Ez azért fontos, mert ilyen körülmények között egy 6-10 fős libertárius kör jelentős befolyást tud gyakorolni a saját területén. És ne felejtsük el, nem nemzeti libertárius mozgalomról beszélünk, hanem számos körzeti mozgalomról. Mindenkinek ott kell elindítania a helyi libertárius mozgalmat, ahol lakik. A debreceniek Debrecenben, a pécsiek Pécsett, a győriek Győrben, a budapestiek Budapesten, egriként mi Egerben, satöbbi.
A körzeti libertárius köröknek két lehetőségük van, és mindkettőn párhuzamosan dolgozhatnak. Terjeszthetik a közvetlen környezetükben a libertárius eszmét, illetve népszerűsíthetik a nemzet decentralizációjának programját. Ehhez számos eszköz áll a rendelkezésükre, amit 6-10 ember hatékonyan tud alkalmazni, és ha megosztják a költségeket egymás között, szinte semmibe sem kerülnek: például nyomtathatnak és terjeszthetnek szórólapokat, röpiratokat, nyomtatványokat, helyi újságokat; bérbe vehetnek reklámfelületeket és kihelyezhetnek figyelemfelkeltő óriásplakátokat; tarthatnak helyi előadásokat, programokat, vitaesteket, stb.
A megyei/területi önrendelkezésre és önkormányzatiságra törekvő mozgalomnak nem kell kimondottan libertáriusnak lennie. A jelenlegi magyar politikai közhangulat elegendően kormányellenes ahhoz, hogy sokan nyitottak legyenek ezekre az érvekre. Ugyanekkor a "jobboldaliak" és a Fidesz-szavazók körében található a legtöbb piacpárti és szabadságpárti szavazó, így ezek az emberek nyitottak lennének a libertárius érvekre.
5. A "TÖMEGMOZGALOM" FÁZIS
Ahogy telik az idő és a Kör teszi a dolgát, a csoport hirtelen átalakul egy tömegmozgalommá. A növekedés üteme felgyorsul és olyan emberek adnak hangot a libertárius hitvallásnak, akik eddig ismeretlenek voltak.
Rothbard kihangsúlyoz egy fontos jelenséget, ami megtörténik ebben a fázisban. Ahogyan hirtelen tömegesen kezdenek megjelenni az új libertáriusok, az ember rádöbben arra, hogy "a libertárius mozgalomban nincsenek nagyobb arányban nagyszerű és szerethető emberek, mint bárhol máshol." Számomra ez főleg akkor vált világossá, amikor bal-libertáriusokkal hozott össze a sors. Míg a libertárius célok tekintetében (talán) üdvözlendő fejlemény, hogy növekszik a mozgalom, még ha ilyen kevésbé nagyszerű és szerethető emberekkel - és balosokkal - is, de ezek nem olyan személyek, akiket az ember szívesen meghívna a házába, vagy akikkel szoros barátságot kötne.
Míg a harmadik fázisban a libertarianizmus tanulmányozása központi szerepet tölt be, a tömegmozgalom fázisban megjelennek azok az emberek, akik sokkal inkább szeretnének tenni, mint tudni. Hosszútávon ez végzetes is lehet. Az elmélet beható ismerete nélkül a mozgalmat képviselő tagok hajlamosak lehetnek szem elől téveszteni a mozgalom alapelveit és céljait, illetve akár olyan nézeteket is terjeszthetnek a libertarianizmus képviseletében, amelyek valójában teljesen ellentmondanak az eszmének. A tömegmozgalom fázisban ezért tudatos hangsúlyt kell fektetni a tagok oktatására, a libertarianizmusról alkotott ismeretük mélyítésére és csiszolására.
Rothbard továbbá kifejti, hogy a csillagászattól a fizikán át a számítógépgyártáson át a sakkig minden terület sikeréhez és virágzásához elengedhetetlenek a hivatásos szakemberek, akik teljes munkaidőben, karrierjükként foglalkoznak az adott témával. Ahogy Ethics of Liberty című könyvében írja:
Az eszmék nem élnek önálló életet; csak akkor van bármennyi befolyásuk, ha azokat bizonyos emberek megfogalmazzák és a gyakorlatba ültetik. Tehát ahhoz, hogy diadalmaskodjon a szabadság eszméje, lennie kell egy aktív és elkötelezett libertárius csoportnak; olyan embereknek, akik behatóan tanulmányozták a szabadság kérdéskörét és hajlandóak elterjeszteni az üzenetet másoknak. Röviden, lennie kell egy aktív és öntudatos libertárius mozgalomnak. Ez magától értetődőnek tűnhet, de furcsamód számtalan libertárius vonakodik attól, hogy önmagára egy tudatos és élő mozgalom részeként tekintsen, vagy hogy mozgalmi tevékenységeket folytasson. De gondoljunk csak bele, képes lett volna-e bármilyen diszciplína vagy eszme elterjedni és elfogadtatni magát - legyen az a buddhizmus vagy a modern fizika - a buddhisták vagy a fizikusok elszánt csoportja nélkül?
A fizikusokkal kapcsolatban érdemes megemlíteni a sikeres mozgalom egy másik követelményét: nevezetesen olyan hivatásos személyek részvételét, akiknek a szóban forgó mozgalom vagy diszciplína a teljes munkaidős karrierje. A tizenhetedik és a tizennyolcadik században, amikor új tudományként megjelent a modern fizika, valóban voltak tudományos társaságok, akik többnyire kíváncsi amatőrökből, a "fizika barátaiból" álltak, akik megteremtették az új diszciplínát biztató és támogató atmoszférát. De a fizika aligha fejlődött volna sokat, ha nem lettek volna hivatásos fizikusok, kiknek a fizika volt a teljes munkaidős karrierje, és akik így minden energiájukat a diszciplína fejlesztésére tudták szentelni. A fizika kétségtelenül az amatőrök szabadidős tevékenysége maradt volna, ha nem jelent volna meg a fizika hivatása. Viszont kevés libertárius akad, aki megérti a szabadság, mint hivatás megjelenésének a hatalmas szükségét, ami központi szerepet tölt be mind az elmélet továbbfejlesztésében, mind a valódi szabadság megvalósításában.
Viszont a mozgalom fázisban a hivatásos libertáriusokra, illetve a libertárius szervezetekre, alapítványokra, intézetekre állandóan leselkedik egy bizonyos probléma. Ahhoz, hogy bármilyen tevékenységet végezzenek, pénzre van szükségük, és könnyen beleeshetnek abba a csapdába - illetve a libertárius mozgalom történelme során számos szervezet ténylegesen el is követte azt a hibát, hogy szem elől tévesztik az eredeti célt - a szabadság eszméjének elterjesztését és megvalósítását - helyette pedig a pénzgyűjtés válik a központi céllá. Ilyenkor történik az, hogy ezek a szervezetek és hivatásos libertáriusok eltorzítják, megváltoztatják és végső soron teljesen elárulják a libertárius eszmét, hogy az adományozók kedvére tegyenek. A libertárius mozgalom tagjainak éberen őrködniük kell, hogy ez ne történjen meg, és ki kell taszítaniuk a mozgalomból azokat, akik elárulják az elveinket a nagyobb bevétel sziréndallamára.
6. A "POLITIKAI PÁRT" FÁZIS
Végül elérkezünk a végső fázishoz, a politikai párt megalapításához.
Ezzel kapcsolatban volna néhány megjegyzésem, és szeretném visszavonni a korábbi, pártalapítás-ellenes nézeteimet.
Röviden, többé nem gondolom úgy, hogy felesleges, kontraproduktív vagy egyenesen káros és veszélyes volna egy libertárius párt alakítása, méghozzá két okból. Az első ok az, hogy egy párt a legjobb eszköz arra, hogy a magyar közvélemény megismerje a libertárius kifejezést és mindazt, amit takar. Akik változást akarnak, azok pártokat akarnak, és a legtöbbjük nem elégszik meg a közgondolkodás lassú megváltoztatásának, az államizmus kigyomlálásának a programjával, így sokkal inkább felfigyelnek egy pártra, mint egy filozófiai irányzatra vagy mozgalomra. A libertárius párt tehát kiváló eszköz arra, hogy megismertessük a többséggel a szabadság eszméjét.
A másik ok, ami az álláspontom megváltoztatására késztetett a libertárius pártot illetően, egész egyszerűen az, hogy ha a libertárius eszme el is terjed, ha a sokaság felhagy az államimádattal, megérti, hogy az élet minden területébe beavatkozó állam minden rossz gyökere, és a lobogónk alá áll, valakinek akkor is el kell végeznie a törvények megváltoztatásának piszkos politikai munkáját.
Erre egy gyakran hangoztatott ellenérv az, hogy ha a sokaság valóban elfogadja a libertárius elveket, akkor az állam - óh, hadd éljek ezzel a kifejezéssel - szinte magától elhal. Nos, ezzel kapcsolatban vannak kétségeim. Mindenekelőtt a sokaság nem azt jelenti, és nem is kell azt jelentenie, hogy mindenki elfogadja. Például ha a lakosság csupán 25 százaléka a libertárius oldalra áll - amivel a jelenlegi kormány kétharmadra tett szert - az bőven elég a politikai változtatáshoz, viszont a legkevésbé sem elég az állam elhalásához. Az emberek nem fogják tömegesen megtagadni az adófizetést és a különböző törvényekkel való együttműködést - néhányan, talán, de a legmerészebb álmaimban sem tudok elképzelni egy olyan forgatókönyvet, ahol két és fél millió ember hirtelen olyan radikális libertáriussá válik, hogy hajlandó kockáztatni a szabadságát és a testi épségét, miközben még a libertáriusok többsége sem hajlandó nagyobb (vagy bármekkora) áldozatot hozni a mozgalmunkért, és épp olyan távol állnak ettől a radikalizmustól, mint bárki más.
Szóval úgy gondolom, hogy a jelenlegi körülmények között igenis hatásos és szükséges megoldás a pártalapítás, mind a libertárius gondolatok elterjesztése végett, mind azért, hogy végül és hosszútávon a gyakorlatba lehessen őket ültetni. Viszont nem jelenleg, amikor a magyar libertárius mozgalom még csak most teszi meg az első lépéseit. Egyelőre haszontalan volna, mivel a párthoz elsősorban olyan emberek kellenek, akik kompetensek, készek és képesek arra, hogy a különböző térségeken és településeken választásokon induljanak, és elvhűen képviseljék a libertárius hitvallást, továbbá olyan tagok, akik segítik a kampányokat. Ehhez pedig végig kell haladnunk a libertárius mozgalom első öt fázisán.
Van itt továbbá egy másik kritikus dolog, amit meg szeretnék jegyezni a pártalapítással kapcsolatban.
Röviden, bár a kérdés egyelőre nem aktuális, de úgy gondolom, hogy a legfontosabb, legkritikusabb és leginkább sorsdöntő lépés a pártalapítás fázisában a párt elnevezése. Konkrétan a libertárius mozgalom végső soron csak akkor járhat sikerrel, ha a Libertárius Párt név helyett a Jobboldali Libertárius Párt névre esik a választás.
Hogy ez miért kulcsfontosságú, az nem szorul hosszú magyarázatra. Egy, egyedül a libertarianizmus és a jobboldali kulturális értékek fúziója teremthet sikeres társadalmat. Ezt Hans-Hermann Hoppe a legnagyobb részletességgel kifejtette Jobboldali Libertarianizmus: A Realisztikus Libertarianizmus című tanulmányában, így nem részletezném - és reményeim szerint nincs is szükség a részletezésre. Kettő, mivel a libertárius kifejezés furcsa és ismeretlen a többség szemében, a jobboldali jelző azonnal segítséget nyújt a számukra abban, hogy valamelyest megértsék, mit is képvisel a párt.
Három, ahogyan egy vitatott eredetű politikai törvény kimondja: minden szervezet, ami nem kimondottan jobboldali, előbb vagy utóbb baloldalivá fog alakulni. Erre kitűnő példa az amerikai libertárius párt, ami a szexuális szabadosság, a szabad bevándorlás és a baloldal összes többi pontjának a szószólója lett, amely láttán joggal elundorodik és azonnal elfordul minden tisztes ember, és elkönyveli a libertáriusokat, mint a baloldali kultúrhadjárat egy újabb osztagát. Ez pedig felér a libertárius mozgalom öngyilkosságával és hosszútávon oda vezet, hogy épp úgy fel kell adnunk a libertárius jelzőt, ahogyan fel kellett adnunk a liberális jelzőt.
A libertárius mozgalom számára az egyetlen sikerhez vezető út tehát a Jobboldali Libertárius Párt megalapítása. A pártnak pedig Hans-Hermann Hoppe kulcsfontosságú szavait kell megtennie fő vezérelvévé:
Mindennek fényében jobboldali libertáriusként először természetesen azt mondanám gyermekeimnek és tanítványaimnak: mindig tiszteld, és sose sértsd meg mások magántulajdon-jogait, és lásd az Államot a magántulajdon ellenségeként, valójában annak antitéziseként. De nem hagynám ennyiben. Nem mondanám (vagy nem utalnék némán arra), hogy amint ennek a követelménynek megfelelően viselkedsz, „bármi elfogadható.” Ez lényegében az, amit a látszólag „vézna” libertáriusok tanácsolnak. Nem volnék kulturális relativista, ahogyan a legtöbb „vézna” libertárius, legalábbis hallgatólagosan. Hozzáadnám (minimum): légy az és tedd azt, ami boldoggá tesz, de mindig tartsd észben, hogy mindaddig, amíg a világszintű munkamegosztás része vagy, léted és jóléted döntően másokon, és kiváltképp a fehér, heteroszexuális férfiak által dominált társadalmakon, patriarchális családszerkezetükön, illetve burzsoá vagy arisztokratikus életmódjukon és magatartásukon múlik. Tehát ha nem is szeretnél abban részt venni, lásd, hogy ettől függetlenül a társadalmi szerveződés sztenderd „nyugati” modelljének haszonélvezője vagy, és következményképpen saját érdekedben ne tegyél olyat, ami aláássa azt, hanem helyette támogasd, mint ami méltó a tiszteletre és a védelemre.
Illetve van egy további előnye is ennek a névválasztásnak. A (szükségszerűen) baloldali libertáriusok, a kulturális relativisták, a bevándorláspártiak, stb. (a kultúrmarxisták hasznos idiótái) idővel meg fogják alakítani a saját "Libertárius Pártjukat" - és mindenkinek világos lesz a különbség.
ÖSSZEFOGLALÁS
Ez tehát az előttünk álló kihívás és a mozgalmunk jövője.
Ahogyan azt fentebb felvázoltam, a magyar libertárius mozgalomra nem egy nagy mozgalomként, hanem számos kisebb, területi, városi és megyei kezdeményezésként kell tekintenünk, amelyeket - miután kellő számban megjelentek és tagszámuk elegendően gyarapodott - összekötnek és egyesítenek majd bizonyos intézmények, végül pedig egy párt.
A területi mozgalmak szükségszerűen egyetlen emberrel kezdődnek. Feltételezhetően veled, kedves olvasó, a saját lakóhelyeden, hiszen ki más volna rá képes, ha nem te. A területi kezdeményezéseknek ezután libertárius körökké, helyi libertárius aktivista mozgalmakká kell válniuk, majd ezeknek a csoportoknak fel kell kutatniuk azokat, akik képesek és készek a libertarianizmus kompetens szószólójává válni a Jobboldali Libertárius Párt címere alatt.
A kilátásaink zordnak tűnhetnek, de valójában nem azok. Az előttünk álló feladatra örömteli kihívásként kell tekintenünk, nem pedig reménytelen, lehetetlen küzdelemként.
Mindenekelőtt maga Murray Rothbard az ékes bizonyítéka annak, hogy semmi sincs veszve. Hosszú éveket töltött a magányos fázisban, majd évtizedeket a tanulókör fázisban, viszont mostanra a mozgalom, amit útjára indított, nem csupán Amerika harmadik legnagyobb politikai pártjává nőtte ki magát, hanem életre hívta a libertarianizmus számtalan nemzetközi ágát a világ minden táján, köztük Magyarországon is.
Továbbá a társadalmi állapotok folyamatosan, kiszámíthatatlanul és egyik pillanatról a másikra változhatnak és változnak. Tekintsünk például a jelenlegi kormányra. Látszólag mindenható és ezen a ponton sosem fogja elveszíteni a hatalmát. De azt is tudjuk, hogy a távolban gyülekeznek a gazdasági válság viharfelhői, melyeket ennek a kormánynak a gondatlan politikája hívott életre, és a jelenleg acélbiztosnak tűnő érdekszövetségek pillanatok alatt felbomolhatnak, ha véget ér a hamis bőség, és a "nagy zsarnok körül gyülekező piti bűnözők" többé nem élősködhetnek az adófizetőkön. Ilyen villámcsapásszerű politikai változásokra számtalanszor volt példa a történelem során, és semmi okunk azt feltételezni, hogy a jövőben nem történnek meg.
Az elkerülhetetlen válság továbbá történelmi lehetőséget biztosít számunkra ahhoz, hogy rámutassunk arra, hogy a krízis az állami beavatkozás szükségszerű következménye (az intervencionizmus/államizmus krízise) - hiszen mindenki tudni akarja majd az okokat, és hatalmas a kormánykritikus társadalmi igény egy olyan magyarázatra, ami megrendítheti a rezsimbe vetett bizalmat.
A történelmet az eszmék írják, az eszméket pedig hús-vér embereknek kell elterjeszteniük a társadalomban. A libertárius eszme sem fog spontán elterjedni, és nem fog a szabadság öntudatos és szervezett mozgalma nélkül megvalósulni. Így mindenekelőtt az elkötelezett libertáriusok szövetségére van szükségünk, akik készek megtenni az első, legnehezebb lépéseket; akik nem riadnak vissza a látszólag leküzdhetetlen távolságtól a jelen és egy szabadabb jövő között; akik képesek hallgatni arra az egyetlen disszidens hangra, ami azt súgja nekik, hogy igenis lehetséges, és el tudják fojtani a millió másikat, melyek kórusban üvöltik, hogy lehetetlen, hiábavaló, reménytelen, naiv és utópisztikus ábránd; akiket az igazságosság szelleme hajt, és akik készek beleírni a nevüket a magyar szabadság krónikájába, belépni a libertárius panteonba, követeljen az bármekkora árat.
Lábjegyzetek
-
Lásd például a Miért legyen az ember libertárius?,a Gyűlölöd-e az Államot? és a Jobboldali Populizmus c. cikkeit. Hans-Hermann Hoppe kiválóan összefoglalta Rothbard stratégiaelméletének a kulcselemeit a Rothbardi etika című művében. ↩
-
Ez természetesen nem a libertárius végcél, csupán a legközelebbi megálló. A végcél tovább decentralizálni a megyéket, hogy minden város és település felszabaduljon, végül megteremteni a lehetőséget, hogy minden egyén elszakadjon a helyi kormányától, és szabadon dönthessen arról, hogy kit bízzon meg személye és tulajdona védelmével. Lásd például Hans-Hermann Hoppe: Az állam és a védelmi szolgáltatások biztosítása magánvállalkozások által illetve A közjavak elméletének tévedései és a biztonság előállítása. ↩