Mi az, amit olyan sokan elégtelennek találnak a mai oktatási rendszerben? Miért bukott el a reformerek megannyi generációja az oktatási rendszer javításában, és miért okozták a fejlődés helyett annak további elkorcsosulását a megállás nélkül hanyatló középszerűség irányába?
Radikális és tudományos monográfiájában Murray N. Rothbard rámutat oktatási rendszerünk alapvető tulajdonságára, amely bukásra ítéli azt: a finanszírozástól a részvételig, a rendszer minden szintje kényszeren alapul az önkéntes beleegyezés helyett.
Ennek bizonyos következményei vannak. A tananyagba beleivódik a politika, hogy visszatükrözze az uralkodó rezsim értékrendjét. A színvonal folyamatosan csökken, hogy helyet kapjon a legkisebb közös nevező. A legelmésebb gyermekeknek megtiltják képességeik kibontakoztatását, az egyéni gyermekek különleges igényeit elhanyagolják, és a középszintű tanulók csupán fogaskerékké válnak a közoktatás gépezetében. A tanárokat pedig megbénítja a politikai apparátus, amely figyeli minden mozzanatukat.
Rothbard körbejárja a kötelező iskolázás történelmét, felfedve azt, hogy ez egyáltalán nem véletlen. Az Állam régóta az egalitariánus ideológia által támogatott kötelező iskolázást használta a polgárok irányítására.
E könyv érdekes vonása az egyéni vagy otthoni iskolázás támogatása még azelőtt, hogy a gyakorlatban népszerűvé vált volna.
Ha azt akarjuk, hogy az oktatási reformok valaha alapvető változást hozzanak, akkor teljesen újra kell gondolnunk az oktatást Rothbard érvei alapján.