A 18. században, mint ahogy azt egy évezreden át tette, a városi házaló ajtóról ajtóra járt, hátán egy zsákkal. Amikor a gazdasági szerveződés eme ősi módszerét nem egy múzeumban, hanem napról napra minden amerikai város utcáin látjuk, tudjuk, hogy ezért az állam a felelős.
A Postahivatal 1775 óta szövetségi intézmény. És 1872 óta az állami alkalmazottakon kívül mindenki számára illegális a levélkézbesítés. Abban az évben a Postahivatal kérésére a Kongresszus törvényen kívülivé iktatta az alacsony árú és gyors kézbesítésű Pony Expresst. Ez volt az utolsó sürgősségi szolgáltatás, amely az átlagos levél-vásárlók rendelkezésére állt.
Pár éve egy fiatal a New York állami Rochesterből felajánlotta szomszédjai számára aznapi biciklis kiszállítói szolgáltatását 10 centért karácsonyi képeslaponként körzetében. A Postai Hatóság - ami, úgy tűnik, a "szolgáltatás" egyetlen gyorsan teljesítő része - bekopogtatott hozzá és letartóztatással, bebörtönzéssel fenyegették meg a fiút, hacsak nem szünteti be tevékenységét.
Valahogyan még a józan paraszti ész szempontjából sem tűnik ez olyan dolognak, amelynek illegálisnak kellene lennie. De valóban, a postai törvény két cikkelyét is megszegte. Első osztályú levelet kézbesített - amely egy szövetségi monopólium - és postaládákba helyezte el őket.
Törvény szerint minden "levélfogadó eszköz" a Postaszervíz tulajdonába tartozik, és kizárólag ők használhatják. Azaz a postaláda, amit te magad vásárolsz és szerelsz fel saját tulajdonodra, az amerikai állam tulajdona. (Megjegyzés: olyan értelemben az állam tulajdona, mint ahogy az ezüst étkészleted is a betörő tulajdona aki épp most rabolta azt el, fegyvert tartva a fejedhez. A tulajdont kizárólag azok tulajdonolhatják, akik őszintén és önkéntesen jutnak hozzá termelés vagy csere során.)
A bírság, ami ezelőtt a fiatal előtt állt 500 dollár pénzbírság és hat hónapnyi börtön volt lehetséges vádanként, azaz minden egyes kézbesített levélként. Ez ugyanattól az államtól jön, akinek semmi gondja nincs a gyilkosok és erőszaktevők szabadon engedésével egy-két évnyi "rehabilitáció" után. De természetesen az állam mindig sokkal komolyabban vette az ellene elkövetett bűnöket, mint az emberek ellen elkövetett valódi bűntetteket.
Állami kézben a bürokratizált szolgáltatás egyre rosszabbá és rosszabbá válik. Egyre hosszabb és hosszabb időbe telik, hogy kézbesítsék a levelet. A Postahivatal pedig rég beszüntette a napi kétszeres kézbesítést, és most azon munkálkodik, hogy megszüntessék a házhozvitelt is. A legtöbb nagyobb iroda leveleit csak odaborítják a bejárat elé; régen a postai munkások kiválogatták és kikézbesítették őket. Aztán ott a lakóövezetek "ládacsoport" rendszere, ahol postaládák sorait helyezik el távol az otthonoktól, a postai munkások számára kényelmes helyen.
Az államra jellemző módon ahogy a szolgáltatás minősége zuhan, a bélyeg ára egyre csak emelkedik, újabban 22 centről 25 centre. Ez 1958-tól számítva egy 675%-os árnövekedés, amely több, mint kétszer olyan gyors, mint az általános árszint, ami csak 300%-ot emelkedett (köszönhetően egy másik állami monopóliumnak, a Federal Reserve-nek). Továbbá a Postahivatal évente milliárdokat kap közvetlen állami támogatások formájában.
Hova megy ez a pénz? Leginkább magukhoz a bürokratákhoz. A postai rendszer költségvetésének 84%-át 746000 dolgozójára költi, melyből százezret a Reagan-adminisztráció mérsékletes éveiben vettek fel.
Az éves postabélyeg-kibocsátási tématerv összeállítása érdekében az egyetemes postai szolgáltató köteles témakijelölő bizottságot működtetni, amelybe a miniszter és a Hatóság elnöke egy-egy tagot delegál. A témakijelölő bizottság javaslata alapján az éves postabélyeg-kibocsátási tématervet a miniszter hagyja jóvá.
- 2012. évi CLIX. törvény a postai szolgáltatásokról
Az átlagos postai alkalmazott - aki a magánszektor színvonalához mérten képzetlen - évente 30000 dollárt keres bérekből és borravalóból. És egy GAO tanulmány úgy találhat, hogy ugyanez az átlagos dolgozó évente 50 napi fizetett szabadságot vesz ki (vakáció, "beteg"szabadság, ünnepek, stb.). Az 10 hétnyi pihenés, bár a Postahivatalban végzett munka sebességét tekintve nehéz különbséget tenni.
Van egy régi történet arról, amikor egy UPS kézbesítő találkozik egy barátjával, aki a Postahivatalban dolgozott karácsonytájt. "Hogy vagy?" kérdezte a közalkalmazott. "Kiválóan!" mondta kézbesítő barátja. "Az üzlet sosem volt jobb. A rendelések száma az egekben! És te?"
"Szörnyen," mondta a postai alkalmazott. "Túl sok a levél!"
Egy kormány által üzemelt üzletben a vásárlók legjobb esetben is csak kellemetlenségnek számítanak. Ha a Postahivatal megúszhatná, előnyben részesítené, ha nem lennének se levelek se vásárlók. Épp ezért van az, hogy ebédidőben csak egy ablak van nyitva, és épp ezért él a Postahivatal minden lehetőséggel, hogy megrövidítsék szolgálati idejüket. A legújabb szombati nyitvatartás eltörlése csak egy példa a sok közül.
Csak egy válasz létezik a Postahivatal problémájára, és az UPS vagy a Federal Express mutatja az utat: privatizáció, azaz a törvények eltörlése, amelyek monopóliumot biztosítanak a Postahivatal számára. Viszont a valódi privatizáció jelentése hagyni, hogy a szabadpiac döntsön, nem pedig politikai kapcsolatokat ápoló üzletek megbízása, mint ahogy az elnök Privatizációs Bizottsága ajánlotta. Az ilyen folyamat a bürokraták kezében hagyja a gyeplőt, továbbá a politikai korrupció melegágya.
Nem tudhatjuk, hogy a szabadpiaci vállalkozók milyen kommunikációs szolgáltatásokat állítanának elő számunkra. Csak azt tudhatjuk, hogy sokkal hatékonyabbak lennének mint a jelenlegi intézmény, mivel hasznosítanák a legkorszerűbb elektronikai újításokat és számítástechnikát, illetve a fogyasztó pártján állnának.
Márciusban vitáztam Moe Billerrel, a postai munkások szakszervezetének elnökével, egy régivágású szakszervezeti vezetővel a CNN Crossfire műsorán - aki 1500 dolláros öltönyt, 5000 dolláros órát viselt és a szakszervezeti vezetők tipikus modorát tanúsította, elítélve a privatizációt mit "profitizáció."
"Ha Rockwell kívánságai teljesülnének," mondta Moe "emelkedne a díjszabás." A magasabb árak legnagyobb bajnoka szájából nem találtam meggyőzőnek ezeket a szavakat. De bizonyára megváltozna a díjszabás szerkezete. Az alternatívák teljes tömbje állna rendelkezésünkre, amely változik a távolság, sebesség, kezelés, stb. függvényében.
Moe hatalmas dolognak tartotta, hogy Washingtonból Hawaii-ba 25 centért kézbesíthetünk egy levelet. De miért kellene ugyanannyiba kerülnie a város másik végébe és a kontinens másik végébe küldött levélnek? Ez a jellemző állami árazás: egy magas ár mindennek, amit egy bürokrácia sokkal inkább képes kezelni, mint egy racionális ártáblázatot. Joggal kerül többe a hajós teherszállítás vagy a távolsági telefonhívás, és a postai szolgáltatásnak nem kellene különbnek lennie.
Moe azt is mondta, hogy a vidéki kézbesítés megszűnne. Természetesen ez teljes sületlenség, de a gyéren lakott területen élő embereknek talán többet kellene fizetniük pár szolgáltatásért, mint ahogy a városlakónak is többet kell fizetnie a friss zöldségekért vagy tűzifáért. A szabadpiac viszont lecsökkentené a szállítási költségeket az arbitrázsnak és a vállalkozásnak köszönhetően, illetve folyamatos piaci verseny törekedne a szállítás költségének csökkentésére. Az UPS csomagjainak 25%-át vidékre szállítja, mégis profitál.
Moe azt is állította, hogy kizárólag az Egyesült Államok kormánya képes biztosítani a magánélethez való jogunkat és a levelekhez való hozzáférésünket. De ez nem több Újbeszélnél. Az állam a magánélethez való jogunk legnagyobb megsértője, levél vagy bármilyen egyéb tekintetben. Az 1970-es években a CIA rutinszerűen kinyitotta a leveleket. És napjainkban a Postahivatal úgyszint elkezdte átnézni a leveleket csempészáru után kutatva.
Ami levélszolgáltatás elérésének szabadságát illeti, a Postahivatal gyakran kikötötte, mit lehet küldeni. Betiltotta a regényeket, nem kézbesítette a Nemzeti Egészségügyi Szövetség zsebkönyveit, mivel ellentmondtak a "tudományos véleménynek" és cenzúrázták a hirdetéseket.
Moe azt állította, hogy a Postahivatal egy "természetes monopólium." De itt semmi olyasmit nem találunk, csupán az emberek természetes hajlamát, hogy "természetes monopóliumot" kiáltva az adófizetőkből éljen. Ha bármilyen monopólium valóban természetes volna, nem lenne szüksége az állam fegyverére annak kierőszakolásához.
A Postahivatal egy szocialista intézmény. Nem összeegyeztethető a szabadság amerikai víziójával. Ideje beszüntetni az államosított levélkézbesítést, hagyni a szabadpiaci versenyt és így késztetni a szakszervezeti vezetőket, hogy valami társadalmilag hasznosat tegyenek.